Alexander

Hát igen, ő soha nem volt és nem is lesz soha az udvariasság mintaképe. De sebaj, ha ő nem is, én legalább tudok kedves lenni. És legfőképpen szerény, de azért ismerek én pár embert, aki még nálam is nagyobb önbizalommal rendelkezik. Ez a lány pedig pont aközött a pár ember között van. Nem értem miért pont az én társaságomra nem vágyik. Chris például ezerszer többet bántotta mint én, de hiába én ezek szerint hatásosabb vagyok. De legalább az én társaságomra csak ő nem vágyik, az övére pedig elég sokan.
- Nembaj. - Húztam meg vállamat átlagos hangon, mintha újra köszöntem volna neki, persze üdvözlésként, nem elköszönésként. Legyek olyan szemét, hogy beköpjem? Miért ne? Ő, is megtenné. Azért még meggondolom , de nagyon hajlok afelé, hogy elmeséljem a dolgot valakinek aki továbbítja a hírt. Miért élvezze Lora az egyedüllétet, ha vigyázhatnak is rá? Ha Benjamin mindenhová követheti, megmondhatja neki mit szabad tennie és mit nem, felvilágosíthatja, hogy miket szülnek majd a tettei. Annyira jó elképzelni, hogy az őrületbe kergeti a lányt. Sőt, lehet, hogyha Nate megtudja ezt a kis zsugorítós, utazós dolgot, akkor mit tudom én, például három embert küld a lánya "védelmére".
- Tudtam... Minden nap arra vártál, hogy mikor megyek végre a kúriátokhoz. Én pedig teljesen összetörtem a szívedet, amiért egész nyáron nem láthattál. Hát őszintén sajnálom. - Hajtottam le fejem megbánóan, de kitört belőlem a röhögés. Igen, talán két éve volt egy szikrányi esély arra, hogy Lora egy kis pozitív érzelmet - ami még barátinak sem igazán nevezhető - érzett irántam, de aztán elhalt, mert ez nem működik, mi nem lehetünk jóban és kész.
- Poénos kedvében? Mindenki? - Kérdeztem vissza, ez milyen hülye kérdés már? Első este, még senki sem fogta fel, hogy mennyi tanulás és professzori lecseszés vár még rá ebben az évben, inkább mindenki élvezi, hogy újra itt lehet. Az iskola amit szeretnek. Hát ez a mugliknak elképzelhetetlen, de én nem vagyok az.
- Neked meg mi a bajod? - Kérdeztem mikor valamit pampogni kezdett és pálcája helyét nyakamhoz érintette. Ez normális? Kezeltetni kéne, a dühkitöré... - Jah, hogy a cetliről van szó? Az nem én voltam. - Gratulálok! Most sikerült bevallanom, hogy én voltam. - Chris volt. Tudod ő az aki mindig direkt kitól veled, én pedig a kedves testvére aki még senkit sem bántott. - Pislogtam rá. Kire másra is foghattam volna, mint az idióta bátyámra, aki még örülni is fog neki, hogy Lora közelében lehet, még akkor is, hogyha épp az Avada varázsige előtti készületeknél, de akkor is a közelébe lesz és próbálkozhat a lány elcsábításával.
- Inkább öljük meg együtt Christ. Mit szólsz? - Ajánlottam fel neki puszta önzetlenségből. Higgye el aki akarja.

Lora

Unottan fordítottam arcomat egy zavaró hang irányába. Ki más is lehetett volna, ha nem Alexander?! Ha nem Christopher, akkor Alex. Nem baj, ő ugyis van akkora vakmerő mardekáros, hogy meghaljon. Aki olyan mesét ki tudott találni, hogy a barátnője vagyok, a szüleim meg alkoholisták és valahol egy putriban élnek, annak dícséret jár. De azért, azt a mardekáros és rettentően alattomos húzását, hogy megcsókolt és megnézett egy szál semmiben, azt nem díjjazom. Erről jut eszembe, még nem is álltam bosszút rajta ez miatt. De lesz még rá két évem, és itt az új tanév. Még bármi megeshet. 
- Biztosan nagyon imádnád a társaságom, ahogy ebben a teremben mindenki, de el kell szomorítsalak, én nem vágyom bárkinek is a társaságára. Főleg nem egy Acerlotéra. És azon belül is Alexander Acerlotéra - nyomtam meg gúnyosan nevét, majd ülőhelyzetbe tornásztam magam, hogy arcunk egy vonalban legyen és ne kelljen lenéznie rám. 
- Benjamin azt hiszem valahol a Borneo szigeteken nyaral, ha jól emlékszem, odaszállítottam. Szegény, még mindig körülbelül hangya méretű, de aztán nehogy apám fülébe jussanak eme információk, mert nem örülnék, ha megtudná, hogy kedves talpnyalója már nem is követi annyira árgyús szemekkel minden egyes lépésemet - mondtam negédesen. Teljesen tisztában voltam vele, hogy két óra múlva, Benjamin újra itt lesz, hiszen Alex majd szépen elpletykálja valamelyik Halálfaló testvérkéjének, amiből van neki elég, aztán apám intézkedik, és újra rámállítja azt a nem normális barmot. Aztán hallgathatom, hogy hova nem mehetek. Utálom az összes férfit, főleg azokat, amelyikek azt hiszik, majd uralkodhatnak rajtam.
- Biztos több százan kíváncsiak rá, hogy mit műveltél a szünetben, és hogy miért nem jártál a kúriánkban a nyári szünetben, de nekem most ennél fontosabb dolgom van. Ki kell derítenem, ki volt vacsora után poénos kedvében. Nem tudod véletlenül? Hiszen annyira jók a kapcsolataid - pislogtam rá ártatlanul. Meg sem fordult a fejemben, hogy ő lehetett. De jobban belegondolva. Ő volt! Szemétláda vadbarom! - Te voltál mi? - sziszegtem dühösen, és pálcámat nyakának nyomtam, majd felálltam, hogy felé magasodhassak. 

Alexander

Újabb év és újabb gonosz kis törpék, akik erősíteni fogják a Mardekár ház hírnevét. Hát akik már képesek voltak tegnap este így kibabrálni a Hugraboggos prefektussal, azok előtt le a kalappal. Szép kis dolgokat fognak még ezek elkövetni, persze meg sem közelítve az örök ászokat, akiket a bunkó tréfákban nem lehet megelőzni. Hiába, minket, és főleg engem lehetetlen bármiben is megelőzni. Szóval a kis elsősökről még annyit, hogy idén teljesen igaza volt a süvegnek abban, hogy a következő hét évben sokszor fogja még megbánni az igazgató, hogy kiküldte azokat az értesítéseket. De hogy nem tudnak ezek engem meghatni? Valahogy érdekesebb a saját életemmel foglalkozni és például azzal, hogy miért is fejezte be egyszerre mindenki a beszélgetést és miért figyel inkább mindenki engem, ahelyett ,hogy ők is elhadarnák az egész nyarukat, kezdve azzal, hogy mikor teázgatott náluk a Mágiaügyi Miniszter és befejezve valami olyasmivel, hogy az apjuk melyik díszpáholyból nézhette végig a Kviddics Világkupa döntőjét.
- ... Most mi van? - Kérdeztem, miközben abbahagytam hosszú felsorolásom a nyári szünetről? - Közben hátrapillantottam. - Lora? - Vontam fel szemöldököm. Komolyan még mindig ezt az idióta játékot játszák? Legalább lenne vicces. Mert ha most emiatt olyan hú de rosszul lenne, akkor érdemes lenne, de hogy még élvezi is, hogy mindenki csendben lesz mikor ő megjelenik. Egyszerűen mindent elront a jelenlétével. Totálisan egyetértek a többiekkel, ha valami olyat meghallana ami neki nem tetszik, már futna is rögtön az apucijához. De mivel engem nem érdekel mi dühíti fel drága Nate bácsit, ezért még véletlenül se fogok puncsolni az "édibédi" kicsi lányának. Sőt inkább direkt elrontom a napjait, kezdve a kis cetlivel a fenekén és folytatva azokkal amiket majd a ládájában fog találni. Azért érdekes, hogy rólunk régen senki sem feltételezte volna, hogy köpünk. Mármint rólam, meg az idióta testvéreimről.

- Szia! - Huppantam le mellé, ha már mással nem lehet beszélni , akkor még talán ő is megfelel. - Ezekkel nem lehet beszélni ha te itt vagy, szóval most veled fogok beszélgetni. - Jelentettem ki és meghúztam vállaim, miközben páran suttogni kezdtek a háttérben.
- Milyen nyarad volt, annak a Benjaminnak a védelmében? - Húztam mosolyra ajkaim, hát ha most valaki kitalálná, hogy kell nekem egy testőr, biztos nem bírnám ki két napnál tovább és inkább nevet változtatnék. Habár Lorának már eddig is volt testőre, Jesse személyében. Aki tökéletesen lecseszett minden egyes olyan tettemért ami Lorácskának nem tetszett. Igen az a nagy testvéri szeretet, csak az a baj, hogy nincs azzal tisztába, hogy ki is a testvére, én vagy Lora.

Lora

Már hatodik éve, minden szeptember elsején róvom ugyan azokkal a vontatott léptekkel az alagsor hideg folyosóit, mégis minden egyes alkalommal rá kell jönnöm, hogy bármikor el tudnék tévedni idelent, a pincehelyiségek között. Tekintetemet végig járattam minden egyes hatalmas kőtömbön, amik a talapzatául szolgáltak az iskolának. A csendet a zord folyosókon csupán puha lépteim, és a klubhelyiségből kiszűrődő néhány mardekáros diák gúnyos kacaja törte meg. Nem is értem, elsején minek tudnak ennyire örülni, azonkívül, hogy végre kitehették a kúriájukból a lábukat és most egymás szavába vágva mesélhetik el, hogy kinek gazdagabbak és tehetősebbek a szüleik. Valahogy már ez a téma sem igazán tudott foglalkoztatni. Ha belépek a klubhelyiségbe, ugyis mindenki elcsendesül, mert félnek, hogy valami rosszat mondanak, én pedig rögtön beköpöm őket apucinál, aki kivégzi a szüleiket a következő Halálfaló gyűlés alkalmával. Pedig még soha nem játszottam spiclit. Voltak itt mások, akik helyettem elvégeztek mindenféle piszkos munkát, ha pedig véletlen egy leheletnyit is bemocskolódtak volna kezeim, ugyis addig magyarázkodtak volna, amíg engem tisztára nem mosnak.
Pár pillanat múlva már megértettem, hogy miért méregettek érdekesen a folyosón. Ugyanis Mardekár Malazár nem volt rest a tudtomra adni, hogy valaki egy cetlit ragasztott a fenekemre, azzal a felirattal, hogy "Csapj le rá". Csak tudjam meg ki volt, aki ennyire meg akar szabadulni a nyamvadt életétől, és én segítek rajta. Nem kell ide apám, meg az a Benjamin sem, hogy megvédjen. Meg tudom védeni magam, főleg ennyi paraszttal szemben, akiknek minden gondolatukban valami perverz ötlet fogalmazódik meg. 
Leszedtem farmeromról a cetlit, majd összegyűrtem, és neki vágtam Mardekár portréjának. Ismételten jól kezdődik az év. Furcsa, hogy még egyik idióta ismerősömmel sem futottam össze ide felé jövet, de mint tudjuk, ami kési, az nem múlik. 
Még nem volt kedvem felmenni a szobámba, így inkább ledobtam magam az egyik kényelmes fekete bőrkanapéra. Kényelmesen végignyúltam rajta, térdeimet felhúztam, és pálcámmal kezdtem játszadozni. Ha meg tudom, hogy ki volt, aki ennyire viccesnek érezte magát, leátkozom a feje tetejéről az összes szál hajat.