Figyeltem, ahogy Destiny próbálja elbűvölni az apját. Megmosolyogtató jelenet, ahogy ugyanúgy lebiggyeszti kis vörös ajkait, és felveszi a legbűbájosabb álarcát, mint mikor én próbálok valamit elérni Damonnál. Valahogy, nekem ez jobban szokott sikerülni. De még kicsi. Hogy is néznénk ki, ha Damont a lánya jobban megtudná bolondítani mint én?! De annyira lenyűgöző személyiség, mint én. Kevés akad.
- Jól van, meglátjuk mit tehetek - simítottam végig barna tincsein, majd miután elsétált Darrennel, közelebbsétáltam Damonhoz, és hátulról átöleltem a mellkasát.
- Damon, még csak négy éves - próbáltam megnyugtatni, de láthatóan hajthatatlan volt. - Nathaniel nem okozhat semmi féle problémát. Már nincs köztünk. A lányodnak pedig jelenleg te vagy az egyetlen férfi az életében. És még egy jó ideig az is maradsz - suttogtam csendesen a fülébe, majd szembefordítottam magammal és egy forró csókot leheltem ajkaira. Miután elváltunk, gondolkodni kezdtem, hogy jó ötlet lenne-e neki elmondani, hogy lesz még egy babánk. De arra a döntésre jutottam, hogy még egy kicsit halogatom ezt a témát. Inkább célozgatok rá.
- Mit szólnál egyébként, ha lenne egy fiad? Gondolj bele, ő is megkeserítené más lányos apukák életét. Főleg, ha ennyire sármos lenne, és társulna hozzá a sexy kisugárzásod, mely az én bájos stílusom - ábrándoztam, miközben lehúztam magam mellé a kanapéra és kócos hajával kazdtem játszani. - És lehetne ilyen tündéri göndör hajikája. Aby biztos örülne, ha lenne kit fésülnie - küldtem felé egy gúnyos vigyort, majd fejemet mellkasára döntöttem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése