Christopher

Csak ültem a kanapén merengve és lemerevedve és néztem a bátyámra. De az nem lehet. Apa.. meg halt..
- Jesse... Apa meghaaaaalt nem él.. mit beszélsz te is.. - Kiabáltam a bátyámra és a vállát megráztam. - Hallod te mit mondasz?  - Kiabáltam rá.. - Mióta él? Mi az hogy vámpír?? - Néztem a kérdésnél Lilire, aki éppen egy pofont kapott és én is emeltem volna a kezem, de inkább magamhoz húztam az unokatesómat. Nem fogom megütni...  Nem vagyok azért agresszív, így is szenvedett.  - Ki a fene tudott még arról, hogy él? - Ekkor érezni kezdtem a bűzét... és kirázott a hideg... lerogytak a térdeim és még soha nem soha nem de könnyezni kezdtem, és kiabáltam egy hatalmasat... .
.
- Apa miért tetted ezt? - Ezt kiabáltam és néztem miközben Becca is kiviharzott. Legalább Alex helyett is dühös voltam. Nem kicsit nagyon. Biztos nevelt másik gyerekeket ki tudja hány testvérünk lehet még kivel feküdt össze vissza. - Hogy voltál képes új életet kezdeni nélkülünk? Vámpír bűzben? Hogy voltál képes itt hagyni minket mikor a legnagyobb szükségünk volt rád? Hol voltál mikor kellettél volna egy kis beszélgetésre? Miéért, mondd Miért???? - Behúztam egyet apámnak... pedig nem kellett volna.. Jesse mögé léptem vissza talán Becca után kellene menni, de nem most ezt végig hallgatom...