2010. november 15., hétfő

Christopher

- Nem vagyok kölyök. Nem vagyok felnőtt sem, de tudom mi a fájdalom. Tudod te egyáltalán, mit szenvedtünk? Alex nem mutatta ki de belül mardosta, hogy te nem vagy Jessere számíthattunk ha valami van, meg a drága barátaidra. Komolyan ezek után ide jösz és el kezdesz parancsolgatni?Szülő módjára mintha, mi sem történt volna.? Jesse legalább érettebb nálad, te is egy kölyök vagy aki nem tudja mit veszített. Hány nőnek csináltál gyereket? Hány gyerek sírhat még utánad? Ide figyelj,engem nem érdekel de leírtad magad előttem nagyon is...  - Sziszegtem apámnak, aki a kezemet szorította, én meg felnyőgtem. - Engedd el a kezemet... - Morogtam, majd Jessere néztem csináljon már vallamit. Nem hiszem el, mi Alex? Oda rohant Sebastianhoz, és szorította semmi vádló szavak az nem lehet.

- Alex, képes vagy.. megbocsájtani neki? Elbaszta az egészet úgy ahogy mondja... - Kiabáltam az öcsémre, majd oda siettem Beccához, majd letérdeltem mellé és magamhoz szorítottam.  és néztem apámra. Most fogom megölni és elvágni a torkát..
- Te... nem akarsz.. minket? Bosszúból és Poénból?.. De hisz.. de hisz.. anya... szeretett téged.... állítólag ti voltatok Viviékkel az álompár, ezek után te azt mondod mi csak bosszú gyerekek vagyunk? Te.. nem.. vagy.. az.. apám... - Mondtanm lassan az utolsó mondatot és közben Beccára néztem..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése