Kiara

- Damooooon - kiáltottam fel a mai nap folyamán már vagy ezredszerre, ugyanis sehogy nem sikerült a srácba fojtanom a rengeteg figyelmeztetését. Na jó, ha máshogy nem megy. Lábujjhegyre tornásztam magam, majd egy apró csókot nyomtam ajkaira. Egyszerűen megtudnám zabálni... és ahogy beszél az ajkai, egyszerűen annyira csókolni valóak, hogy egyszerűen nem lehet nekik ellánálni. Hát miért pont szegény Én boszorka tudnám megállni, hogy itt helyben rávessem magam? Na jó, azért nem itt helyben fogom leteperni, mert arra még ráérünk, de  akkor is. Hogy tud ennyi hülyeséget összehordani, csak azért, hogy engem megvédjen. Persze, ha én kezdem el magyarázni neki, hogy mennyire nincs szükségem a prédikációkra, akkor csak előről kezdi, hogy a vámpírok kiszámíthatatlanok és képesek megbűvölni. Hát igen, ez lett az én vesztem is, hogy beleestem egy vámpírba. Egy vadítóan sexy vámpírba.
- Édes, lazíts - suttogtam kéjesen fülébe, ahogy végig húztam apró kezemet mellkasán, majd adtam egy csókot a nyakára és vigyorogva elhúzódtam tőle. - Megbeszéltük, tudok vigyázni magamra, de most gondolj bele. Vámpírok közé megyünk. Mégis mi bajom lehetne? Ők is csak olyanok, mint mi varázslók vagyunk. Tudnak néhány trükköt. Nagy cucc - rántottam meg vállamat, határozottan, majd élénken csillogó szemekkel figyeltem a kőfalat, hogy végre kinyíljon előttünk, és megismerhessem azt a világot, ami valóban Damoné. Ha már ilyen közelebbi kapcsolatba kerültünk, mert azt nem mondanám, hogy járunk, csak éjszakákra járunk össze, akkor jó lenne tudnom valamit arról, hogy milyen is a családja. Már alig bírtam magammal, úgy izgultam a találkozástól. Mikor kinyílt előttünk a barlang, kezemet Damonéba csúsztattam és a csók után, kábán suttogtam magam elé:
- Félek - Egy kis hatás szünet után azonban folytattam. - Mi van ha nem leszek szimpatikus az édesanyádnak? - kérdeztem ijedten a srácot, majd csak reménykedni tudtam, hogy nem lesz azzal baja, hogy a fiával érkeztem. Egy anya általában nem szereti, ha elveszik tőle az ő kis fiacskáját.

Az ajtóban közlebb bújtam Damonhoz. Végig néztem a hatalmas épületen. Semmi eltérőt vagy furcsát nem találtam a mi világunkhoz képest. Ettől kellett úgy félteni? És az utcán azok a vámpírok is nagyon kedvesen mosolyogtak rám. Egyáltalán nem voltak ellenszenvesek. Miért kell ennyire féltenie tőlük?
- Szia, Kiara Wright - öleltem át fülig érő mosollyal a fiatal lányt, aki egész szimpatikus volt. Mennyit hallottam már róla. Damon kedvenc nagynénije. A hajikázós. Én imádom a kócos tincseit, kivéve mikor belegubancolódik a gyűrű és szegény Damon hajával együtt kell kitépnem. - Örülök a találkozásnak - mosolyogtam bájosan a Abyre, majd hagytam, hogy Damon felvonszoljon a szobájába.
Éppen szétnéztem volna, mikor éreztem, hogy magához ránt és hevesen megcsókol. Átfontam karjaimat a nyakán, úgy húzva közelebb magamhoz. Egész testem beleremegett gyengéd érintéseibe és nem tudtam józanul gondolkodni sem. Még mindig olyan hévvel húzott magához, mintha köztünk legalább fél méter távolság lenne. Pedig szinte már saját testem az övéhez forrt, miközben ölelkezve álltunk a szoba közepén. Zilálva váltam el tőle, majd bizonytalanl néztem fel rá.
- Damon, szerinted Abynek szimpatikus vagyok? - kérdeztem a fiút, majd hajával kezdtem játszadozni, miközben magamután húzva leültem ágyára és fejét ölembe húztam. - Remélem a szüleidnek sem lesz semmiféle aggályuk velem szemben - haraptam be bizonytalanul alsó ajkam, majd nyomtam egy csókot szájára.