Azért édesek a szülei. Ilyen embereknek, hogy lehetne rossz gyerekük?
- Mi ez? - kérdeztem a felém nyújtott italt szemlélve, de mielőtt még elmondta volna, hogy mit is tartalmaz, már sejtettem. Végülis... mit veszíthetek. Egyszer mindent ki kell próbállnom. Ráadásul, ha Damon szereti a vért, megkóstolhatom a kedvéért. Ami pedig nem öl meg, az csak erősebbé tesz. Bizonytalanul belekortyoltam az italba, de mikor Damon azt mondta el, már ki is köptem. Még, jó, hogy nem nézett senki. Fujj, ez undorító. Arcomra undorodó fintor ült ki, majd amíg Damonra vártam, kisétáltam az erkélyre és a csillagokat kezdtem bámulni. Nem tudom mióta lehettem kint, de már teljesen átfagytam, így inkább besétáltam. Meglepődve konstatáltam, hogy alig voltak már vámpírok. Damon azt mondta nem sokára jön. De kezdek unatkozni és az sem igazán tetszik, hogy ennyi lenéző tekintet szegeződik rám. Engem nem szoktak így vizslatni. Inkább én szoktam elítélni. Ahogy körbe-körbe sétálgattam a teremben, egyszer csak Abigailt láttam meg, aki sietve távozott. Na jó, most hogy mindenki elment, én sem maradok itt. Meg kell néznem mi történik. Amilyen gyorsan csak lehetséges volt magassarkúban futni, Aby után iramodtam. Nem sokon múlott, hogy elvesszek a sötét városban, de mikor megpillantottam az aprócska szőke nőt kijönni egy hatalmas sziklaépületből, inkább elbújtam egy magas téglakerítés mögé, ahonnan még én is tisztán hallhattam, ahogy Damon annya sírva meséli el Abigailnek mi is történt. Te jó ég... miért nem jöttem rá, hogy tervez valamit. Tudnom kellett volna.
Ahogy eltűntek, vettem egy mély levegőt és beljebb merészkedtem a sötétben. Nem sokára már egy fáklyákkal megvilágított folyosóra értem, hol érződött a friss vér szaga. Nem akartam beleképzelni, hogy ezt talán az a Damon tette, akire én feltétel nélkül bíznám rá az életemet. Nem tenne ilyet... Damon nem... Én sem tudtam mit higgyek. Ahogy azonban megpillantottam a földön fekvő Darrent, teljes mértékig elbizonytalanodtam. Hasából egy hosszú karó állt ki, a férfi arca pedig a szokásosnál is sápadtabbnak tetszett. A hátára fordítottam, majd ijedten néztem le rá.
- Térjen magához - pofozgattam a férfi arcát, akinek még a gyenge pulzusából ítélve, nem jött el a vég. Úristen. Én nem is értem, most miért nem rohanok rögtön vissza az iskolába. Vagy miért nem ájulok el? Igen, ez lenne a legnormálisabb dolog amit tehetnék. Nem. Ehelyett én itt térdelek egy vámpír mellett, és próbálok segíteni rajta. Drága Merlinem segíts. - Darren, Mr Welles, figyeljen rám - néztem a férfire, de még mielőtt bármit mondhatott volna, kirántottam belőle a fadarabot. Itt fog elvérezni. Bolond vagyok. - Darren, nézzen rám. Nem halhat meg. Én nem akarom megnézni, ahogy egy vámpír meghal. Értette? - kiabáltam kétségbeesetten a férfire, majd letéptem a ruhám alját és a sebére szorítottam. Észre sem vettem, hogy időközben pár könnycsepp is kicsordult szemeimből, melyek végig folytak hamvas arcomon és a selyemruha anyagán lelték halálukat.
- Darren, fogja rá. Nem sokára visszajövök. Megkeresem... Őt - suttogtam az utolsó szót, majd megtépázott ruhában indultam tovább. Nem sokára egy tágas helyiségbe értem, ahol a látványtól elkapott a hányinger és meg kellett támaszkodnom, nehogy elvágódjak. Nem hiszem el. Ezt nem akarom elhinni. Nem lehet.... Üvölteni tudtam volna. De talán csak, mert féltettem. Féltek egy olyan vámpírt, aki a saját szüleit képes volt majdnem megölni. Egy olyan vámpírt, aki talán már meghalt. Egy olyan vámpírt, akit.... szeretek. Jó ég. Csak ne legyen semmi baja. Nem vagyok normális. Még beljebb merészkedtem és szívem kihagyott egy dobbanásnyit, mikor megpillantottam Damont a szemben lévő falnak támaszkodva. Jól van... Nem volt számomra fontosabb. Ahogy ránéztem, már nem a gyilkost láttam benne, hanem azt a srácot, aki olyan forrón tud csókolni, hogy beleremeg a testem. A szívem és az eszem vetekedett egymással. Oda akartam menni hozzá, hogy átöleljem... hogy megvígasztaljam... nem vagyok teljesen épeszű. Őt akarom megvígasztalni, aki talán engem is megölne... Nem, nem tenné meg. Ugye nem? Már nem tudtam mit teszek, összetört arccal ültem le a vérben úszó helyiség közepén és bámultam a srác szemeibe.
- A hatalom...
- Mi ez? - kérdeztem a felém nyújtott italt szemlélve, de mielőtt még elmondta volna, hogy mit is tartalmaz, már sejtettem. Végülis... mit veszíthetek. Egyszer mindent ki kell próbállnom. Ráadásul, ha Damon szereti a vért, megkóstolhatom a kedvéért. Ami pedig nem öl meg, az csak erősebbé tesz. Bizonytalanul belekortyoltam az italba, de mikor Damon azt mondta el, már ki is köptem. Még, jó, hogy nem nézett senki. Fujj, ez undorító. Arcomra undorodó fintor ült ki, majd amíg Damonra vártam, kisétáltam az erkélyre és a csillagokat kezdtem bámulni. Nem tudom mióta lehettem kint, de már teljesen átfagytam, így inkább besétáltam. Meglepődve konstatáltam, hogy alig voltak már vámpírok. Damon azt mondta nem sokára jön. De kezdek unatkozni és az sem igazán tetszik, hogy ennyi lenéző tekintet szegeződik rám. Engem nem szoktak így vizslatni. Inkább én szoktam elítélni. Ahogy körbe-körbe sétálgattam a teremben, egyszer csak Abigailt láttam meg, aki sietve távozott. Na jó, most hogy mindenki elment, én sem maradok itt. Meg kell néznem mi történik. Amilyen gyorsan csak lehetséges volt magassarkúban futni, Aby után iramodtam. Nem sokon múlott, hogy elvesszek a sötét városban, de mikor megpillantottam az aprócska szőke nőt kijönni egy hatalmas sziklaépületből, inkább elbújtam egy magas téglakerítés mögé, ahonnan még én is tisztán hallhattam, ahogy Damon annya sírva meséli el Abigailnek mi is történt. Te jó ég... miért nem jöttem rá, hogy tervez valamit. Tudnom kellett volna.
Ahogy eltűntek, vettem egy mély levegőt és beljebb merészkedtem a sötétben. Nem sokára már egy fáklyákkal megvilágított folyosóra értem, hol érződött a friss vér szaga. Nem akartam beleképzelni, hogy ezt talán az a Damon tette, akire én feltétel nélkül bíznám rá az életemet. Nem tenne ilyet... Damon nem... Én sem tudtam mit higgyek. Ahogy azonban megpillantottam a földön fekvő Darrent, teljes mértékig elbizonytalanodtam. Hasából egy hosszú karó állt ki, a férfi arca pedig a szokásosnál is sápadtabbnak tetszett. A hátára fordítottam, majd ijedten néztem le rá.
- Térjen magához - pofozgattam a férfi arcát, akinek még a gyenge pulzusából ítélve, nem jött el a vég. Úristen. Én nem is értem, most miért nem rohanok rögtön vissza az iskolába. Vagy miért nem ájulok el? Igen, ez lenne a legnormálisabb dolog amit tehetnék. Nem. Ehelyett én itt térdelek egy vámpír mellett, és próbálok segíteni rajta. Drága Merlinem segíts. - Darren, Mr Welles, figyeljen rám - néztem a férfire, de még mielőtt bármit mondhatott volna, kirántottam belőle a fadarabot. Itt fog elvérezni. Bolond vagyok. - Darren, nézzen rám. Nem halhat meg. Én nem akarom megnézni, ahogy egy vámpír meghal. Értette? - kiabáltam kétségbeesetten a férfire, majd letéptem a ruhám alját és a sebére szorítottam. Észre sem vettem, hogy időközben pár könnycsepp is kicsordult szemeimből, melyek végig folytak hamvas arcomon és a selyemruha anyagán lelték halálukat.
- Darren, fogja rá. Nem sokára visszajövök. Megkeresem... Őt - suttogtam az utolsó szót, majd megtépázott ruhában indultam tovább. Nem sokára egy tágas helyiségbe értem, ahol a látványtól elkapott a hányinger és meg kellett támaszkodnom, nehogy elvágódjak. Nem hiszem el. Ezt nem akarom elhinni. Nem lehet.... Üvölteni tudtam volna. De talán csak, mert féltettem. Féltek egy olyan vámpírt, aki a saját szüleit képes volt majdnem megölni. Egy olyan vámpírt, aki talán már meghalt. Egy olyan vámpírt, akit.... szeretek. Jó ég. Csak ne legyen semmi baja. Nem vagyok normális. Még beljebb merészkedtem és szívem kihagyott egy dobbanásnyit, mikor megpillantottam Damont a szemben lévő falnak támaszkodva. Jól van... Nem volt számomra fontosabb. Ahogy ránéztem, már nem a gyilkost láttam benne, hanem azt a srácot, aki olyan forrón tud csókolni, hogy beleremeg a testem. A szívem és az eszem vetekedett egymással. Oda akartam menni hozzá, hogy átöleljem... hogy megvígasztaljam... nem vagyok teljesen épeszű. Őt akarom megvígasztalni, aki talán engem is megölne... Nem, nem tenné meg. Ugye nem? Már nem tudtam mit teszek, összetört arccal ültem le a vérben úszó helyiség közepén és bámultam a srác szemeibe.
- A hatalom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése