Megsemmisülve hallgattam, ahogy bentről veszekedés szűrődik ki. Pont, mint mikor kicsi voltam. Nem volt este, mikor ne húztam volna a fejemre a takarót, mert azt hittem, úgy nem hallom, amiről anyámék veszekedtek. De nem tudtam kizárni a hangokat fejemből. És miután Sebastian elment, Zoe nem szólt semmit, csak bejött a szobámba és órákig feküdt mellettem zokogva. Soha nem értettem miért. De már megértettem. Akkor mindig azt hittem, Apa Anya miatt ment el. Mindig is Zoet hibáztattam. Ki mást? Hiszen ő még az utolsó estén is csak veszekedett vele és azt hittem, hogy miatta ment el örökre Sebastian. Erre kiderül, hogy becsaptak és én is rosszul ítéltem meg a dolgokat. És most... most semmim nem maradt. Dacosan löktem el magamtól Christophert, majd fordítottam el az ellenkező irányba tekintetemet. Hiába kezdett el Sebastian beszélni és hiába értettem kristálytisztán minden egyes szavát... nem tudtam hinni neki.
- Ne keress hasonlóságokat. Én nem hasonlítok rád. Nem is akarom, hogy bárki is megtudja, hogy közöm van hozzád - néztem végig rajta lenézően. Komolyan, és utána képes voltam sírni?! Hát nem vagyok normális. Nem érdemelte meg.
- Ezt megelőzve, nem lesz gyerekem. De ha lenne is, csak azért, hogy bebizonyítsam, hogy nem hasonlítok rád. Én nem mennék el így. Most pedig ne játszd a mártírt... nem áll jól - köptem gúnyosan és már az sem érdekelt volna, ha itt felpofoz. Semmi joga hozzá.
- Tudod mit? Nem. Nem baj - vontam meg nemes egyszerűséggel vállamat és letöröltem könnyeimet. Befejeztük, egy rohadt könnycseppet sem ejtek többet érte. - Tévedtem veled kapcsolatban. Gratulálhatsz magadnak, Apa - az utolsó szót valami féle maró gúnnyal és éllel ejtettem ki. - Ha csak egy poénból vagyok itt, akkor már nem kell, hogy itt legyél. Hiszen, egy rossz vicc vagyok. Örülök, hogy ezzel büntettél minket. De menj el. Eddig is meg voltunk. Szerettelek... - öleltem futólag magamhoz, majd lesimítottam szoknyámat, megigazítottam hajamat és sminkemet, majd felpattantam és neki dőltem Jesse vállának. Velem nem fog szórakozni. Soha többé nem akarom, hogy közöm legyen ehez a férfihez.
- Ne keress hasonlóságokat. Én nem hasonlítok rád. Nem is akarom, hogy bárki is megtudja, hogy közöm van hozzád - néztem végig rajta lenézően. Komolyan, és utána képes voltam sírni?! Hát nem vagyok normális. Nem érdemelte meg.
- Ezt megelőzve, nem lesz gyerekem. De ha lenne is, csak azért, hogy bebizonyítsam, hogy nem hasonlítok rád. Én nem mennék el így. Most pedig ne játszd a mártírt... nem áll jól - köptem gúnyosan és már az sem érdekelt volna, ha itt felpofoz. Semmi joga hozzá.
- Tudod mit? Nem. Nem baj - vontam meg nemes egyszerűséggel vállamat és letöröltem könnyeimet. Befejeztük, egy rohadt könnycseppet sem ejtek többet érte. - Tévedtem veled kapcsolatban. Gratulálhatsz magadnak, Apa - az utolsó szót valami féle maró gúnnyal és éllel ejtettem ki. - Ha csak egy poénból vagyok itt, akkor már nem kell, hogy itt legyél. Hiszen, egy rossz vicc vagyok. Örülök, hogy ezzel büntettél minket. De menj el. Eddig is meg voltunk. Szerettelek... - öleltem futólag magamhoz, majd lesimítottam szoknyámat, megigazítottam hajamat és sminkemet, majd felpattantam és neki dőltem Jesse vállának. Velem nem fog szórakozni. Soha többé nem akarom, hogy közöm legyen ehez a férfihez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése