Értetlenül pislogtam Christopherre, aki éppen teljesen értelmetlenül használta az egyik tiltott átkot. Nem vetem meg ezért. Használja, ki nem szokta? De miért egy unikornison?! Felhábrodottan néztem végig, ahogy az állat szemei lecsukódnak és egy könnycsepp száguld végig tiszta pofáján. Nem voltam érzelgős típus, de éreztem, hogy egy percre összeszorul a gyomrom és engem is rettentő rossz érzés fog el. Egy unikornis halálával, nem csak az állat hal meg, hanem a jelenlévő emberek lelke is. Eddig sem volt bennem semmi könyörületesség. De nem akartam, hogy belül se érezzek semmit. És Christopher? Képes volt megölni. Összeszorítottam apró ökleimet és Chstopher elé léptem, majd egy hatalmasat húztam be neki.
- Hogy lehetsz ekkora patkány? Tudod egyáltalán, hogy mit műveltél? Van egy olyan érzésem, hogy nem - csóváltam meg lemondóan fejemet és vetettem még egy pillantást az állatra. - A gyilkos lelke elsorvad. Nem rögtön, szépen lassan. Aki megöl ey unikornist, a mágiaügyi minisztérium, vagy a Te esetedben, az igazgató lesz, aki megfoszt a varázserődtől - magyaráztam érzelemmentes hangon Christophernek, de nem néztem a szemébe. Értemetlen lett vola. Ez még annál is nagyob bűn, mintha embert ölt volna. Az unikornisok ritkák és kihaló félben vannak, erre képes és megöl egyet.
- Nem vagy normális - fakadtam ki, de nem emeltem meg hangomat. Ahogy közelebb ment az állathoz, rákiáltottam.
- Nem érhetsz hozzá! - löktem el, hiszen a megérintése, egyet jelent az illető halálával. Csak sokkal fájdalmasabb kínok között. - De lehet azt érdemelnéd. Egy nyomorult szemétláda vagy. Nem érdemled meg, hogy álj - magyaráztam ridegen Christophernek és pálcám segítségével egy pokrócot varázsoltam elő, amit a tetemre terítettem.
- Nagyon megérdemelnéd, ha kvibli lennél... - Gondolkodtam el hangosan, de valamiért nem tudtam elindulni. - Most pedig szólok az igazgatónak... - szűrtem fogaim között, de még mindig csak egy sötét pontot bámultam a barlangban. Meg kell tennem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése