Kiara

Párszor megköszörültem torkom, feleslegesen, hiszen hangom mára valószínűleg bemondta az unalmast. Mivel válaszolni nem tudtam kérdésére ezért csak okosan bólogattam. Régen találkoztunk az biztos. Valahogy megnyugtatott a tudat, hogy most itt ül mellettem. Nem voltam telhetetlen, legalábbis ilyen téren nem. Nekem nem kellett, hogy reggeltől estig bókokkal halmozzon el, hogy virágot küldözgessen, vagy hogy egésznap rajtam lógjon és fogja a kezem. Szerettem szabad lenni, de Damonnal ez más volt. Az ő közelében nem éreztem, hogy ha megfogom a kezét, vagy megcsókolom rögtön elkötelezem magam és már másra nem is nézhetek. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden szembe jövő hímneműt megnéztem magamnak, csak mégsem éreztem azt a szorongást, mint mondjuk Adamnél. Más volt, teljesen más. Ezért is örültem neki, hogy most csak ülünk itt egymás mellett. 

Gondolataimból kizökkentett, hogy kézenragadott és elkezdett húzni az öltözők felé. El sem tudtam képzelni mit akar ott csinálni. Vagy csak nem akartam elképzelni. Végülis, Damon is csak férfiből van és nem lehet tudni, mikor éppen mit fog lépni. Fejezd be Kiara, így se vagy magadnál az utóbbi időben. Már annyira elment az eszed, hogy magadban beszélsz. Beteges. 

Ahogy a kezembe nyomta a törölközőt éppen ellenkeztem volna, hogy nem kell, de halk nyekergésen kívül más hangot nem tudtam produkálni. Felnyögtem, majd ledobtam kabátom és megtöröltem hajam. Néztem, hogy mit csinál. Ezt fordítva szoktuk csinálni. Elvigyorodtam mondatán, de közelebb sétáltam hozzá,majd leültem mellé. Mindent ki kell próbálni, csak kérdés, mikor kezdje el az ember. Különben is, mikor leszek vámpír? Lehet, hogy ha iszok a véréből én is vámpír leszek? Az azért nem lenne olyan rossz. Damon viszont nem hiszem, hogy díjazná ötleteimet. Mikor ajkaimat rátapasztottam vérző csuklójára, pár percig még tétováztam, de mikor megízleltem a vér jellegzetes fémes ízét, kirázott a hideg. Végülis csak vér bajom nem lesz tőle, még beszélni is fogok tudni. Pár perc után azonban eltoltam. Furcsa volt a helyzet. 

- Köszönöm - néztem fel rá és le is tekertem a sálat a nyakamról. Tényleg jót tett. Egészen közel ültem a sráchoz, és egyszerűen elvesztem tekintetében. Hálaként nyomtam egy halvány csókot ajkaira, majd hátrébb húzódtam. - Mikor lesz valaki vámpír? - Nem mintha legnagyobb vágyam, hogy vámpír legyek, de azt is kipróbálnám. És már ittam vámpírvért. Ki tudja.

- Szóval, min is kell ilyenkor kint gondolkodnod? Én meg pont erre jártam, nem hittem volna, hogy az utolsó találkozásunk után pont itt fogunk összefutni. - Esküszöm, ha a közelemben van nem tudok még beszélni sem. A mondataim értelmezését pedig felejtsük is el. Semmi értelmük...