- Az edzés elmarad - olvastam fel hangosan a táblára írt cikornyás betűket. Már második hete, hogy nincs edzés. Miért akarja Chase, hogy a Griffendél nyerje meg a kupát? Hihetetlen. Nem értem, miért kellett neki adni a kapitány titulust. Attól, hogy neki csak egy béna szárnyas labdát kell elkapnia, másoknak gyakorlásra van szükségük, hogy megtanuljanak együtt játszani. Csípőre vágtam kezeimet, majd határozott léptekkel elindultam a pálya felé, hogy megnézzem kik játszanak ma, ha már mi el lettünk paterolva a pályáról. Kimegyek és leátkozom a seprűről az összes szerencsétlent. Még a játéktól is elmegy a kedvük. Mondjuk egy évezredre. Ahogy kiértem, felpillantottam az égre és egy rakás szerencsétlen Hollóhátast láttam meg. Oh, kedvenc Darwinom éppen most szállt fel. Ezt muszáj megnéznem. Ha pedig túl jól megy neki, kicsit segítek, hogy leessen arról a szegényes seprűjéről. Elkényeztetett kis kurva. Mennyire is élveztem azt a multkori büntető munkát. Ha pedig csúnyán néz rám, már küldhetem is büntetésre bájitaltos üvegeket pucolni, vagy könyvtárat takarítani. Összefontam magam előtt karjaimat , majd csípőmet neki támasztottam az ajtó félfának és onnan néztem az edzést. Ezeket egyedül is lenyomnám. Pillantásom Lilianara siklott, aki éppen zuhanni kezdett a seprűjéről, ahogy szétnéztem Dean kezében láttam a pálcát, pontosan a lányra szegezve. Testem akaratlanul is megremegett, de utána erőt vettem magamon. Azért, mert Ő Dean Derielle még nem szabad, hogy így megrettentsen. Hiszen én nem félhetek. Erőt vettem magamon, majd arcomról eltűntettem a félelem és ijedtség minden jelét. Erélyes léptekkel sétáltam közelebb Lilianahoz, akinek a háta véres volt. A világos kék talárt átáztatta a bíborvörös folyadék. Gyűlöltem az erőszakot. Ez teljes mértékben nem volt igaz, mert azt élveztem, ha én aláztam meg valakit, vagy okozhattam fájdalmat. De ha egy olyan személy csinálta ezt, akit megvetek és egy gerinctelen féregnek tartok, azt legszívesebben saját kezűleg fojtottam volna meg. Dean Derielle-t pedig különösen gyűlőltem. Pálcámat előrántottam nadrág zsbemből, majd érzelemmentes tekintettel néztem le a szenvedő lányra. Undorodva mértem végig a földön fekvő lányt, és íriszeimből is csak az utálat és lenézés tükröződött. Mikor elájult, mégis leguggoltam hozzá, és két ujjammal kitapintottam pulzusát. Lélegzett, de gyengén. Kibírja. Felugrottam a földről, majd a pálya szélére sétáltam és elkiáltottam magam.
- Hollóhát, le a pályáról. Most! - a játékosok, le is szálltak, majd a padokhoz sétáltak és kifújták magukat. Fáradtnak és kimerültnek tűntek, de hát megérdemlik. Akik ennyire ügyetlenek, azok megérdemlik, hogy lefárassza őket a kapitány.
- Derielle, te is Hollóhátas vagy. Vagy igazad van, akkor számodra érthetően is elmondom. Gerinctelen patkányok is kússzanak le a pályáról - dacosan néztem fel a levegőben lévő srácra. Mikor nem akart lejönni, rászegeztem pálcámat: - Bombardo! - üvöltöttem jól hallhatóan, de a fiú helyett a seprűre céloztam, ami ketté tört, alatta, ő pedig zuhanni kezdett a föld felé. Pár méterrel odébb ért földet, de lábaim a talajba gyökereztek. Szemeimben valami megtört fény csillant, de aztán közelebb sétáltam a mocskos szemétládához.
- Állj fel - szúltam rá határozottan, de meg sem mozdult. - Felőlem fetrenghetsz is. Ugyis le kell, hogy nézzelek. Egy mocskos szemétláda vagy. Eltörlöd a Mardekár edzését, csak hogy szadizhasd a kék brigádot? Hát tudd meg, undorító vagy. Egy olyannal kezdj ki, aki ki mer állni ellened - hangom nyugodt volt, talán túlságosan is. - Játszuk le, Derielle - fúrtam kék szemeimet az övébe, de mikor közeledni kezdett, én hátráltam. Aztán mégis megálltam és pálcámat tartó kezemet előre nyújtottam, így akadályozva meg, hogy közelebb jöjjön. - Örök vesztes vagy, egy vesztes - sziszegtem indulatosan a szavakat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése