Hirtelen pördültem meg, majd találtam szembe magam Amarillával. Élőben még soha nem találkoztam vele. Beszélek hülyeséget, hiszen meghalt. Nem is találkozhattam vele. Viszont az emlékekben ő is gyakran szerepelt és ő is ott állt a képen. Mielőtt még szólhattam volna bármit is, a szoba megváltozott és egy Mardekáros hálószobává alakult át. Ide-oda kapkodtam a tekintetemet, majd az ágyon megpillantottam Zoet és Brendont. Tetszett a kis csaj húzása, de még nagyon fiatalnak nézett ki. Nem is értem mit akart tőle Darwin. Behúzódtam Chris mellé a sarokba, majd mikor kitárult az ajtó, nem vesztegettem az időt futásnak indultam, hogy kiérjünk mielőtt becsukódna.
- Mit műveltél? - förmedtem rá a srácra, ahogy kiértünk a folyosóra, majd neki dőltem egy üres falszakasznak és összefontam magam előtt vékony karjaiamat. - Hogy kerülnek ide? Tudod, te, hogy ez mit jelent? Legalább húsz évvel előrébb vagyunk, mint kellene lennünk. Még tervbe sem vagyunk véve. Vivianat és Nathanielt ismerve marják egymást és azzal vannak elfoglalva, hogy minél jobban megbántsák a másikat és fájdalmat okozzanak egymásnak - forgattam meg szemeimet.
- Gyáva, aki mondja Acerlot, megértetted? - sziszegtem az arcába és megragadtam ingjét. Velem nem fog így beszélni. Pálcámat észre sem vettem, de mellkasának szegeztem. Nem tűrtem a sértegetést. Főleg nem tőle. - Én, nem vagyok gyáva. Induljunk - biccentettem, majd pálcámat visszacsúsztattam nadrágom zsebébe. Lassan sétáltam végig a folyosón, bevárva Acerlotot, akinek be sem állt a szája.
- Bekussolnál végre? Ne nekem elemezgesd, hogy miért vágnád hátra az anyámat. Felőlem azt csinálsz vele amit akarsz, feltéve, hogy visszajutottunk az iskolába - suttogtam fojtott hangon, majd egy haalmasat ütöttem mellkasába. - Csend legyen, mert én még nem akarok meghalni. - Legalábbis nem egy másik világban. Ezt nem mondtam ki hangosan, mert ez a szerencsétlen képes lett volna és elveszi a pálcámat, mielőtt kárt teszek magamban.
Tovább sétálva egy sarkon hangos kiabálásra lettünk figyelmesek. Kik lettek volna, ha nem Nathaniel és Viviana. Anyám éppen az egyik páncél sisakját ragadta meg és vágta apám után. Ezek mindig így nyírták egymást? Hagy ne mondjam, hogy ezt a jó szokásukat mai napig megtartották. Ahoz képest egész jól meg vannak. Chase teljesen úgy néz ki mint apa fiatalon. Én inkább olyan keverék vagyok. De nem vagyok sem Nate sem Vivi, inkább Reina és Anastacia.
- Ezek meg vannak őrülve - mondtam hitetlenkedve, és anyámék felé böktem. Ebben a percben hajította el Viviana a páncél egy részét, melyet a többi is követett. Nate meg ugrált el előle. - Húzzunk innen, ezekből elég volt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése