Mondjon bárki, bármit, még nekem is van lelki ismeretem. És ha nem is gyötör, mint mást, de az a keserűség és az az üresség amit most érzek, hosszú távon felemészt. Apám természetesen nem tudta, hogy én is gyilkoltam. Chase haragja nem lett volna elég, hogy kioltson egy emberi életet. Közös erővel csináltuk, apám mégis úgy tudja, hogy Chase lett a család következő hidegvérű gyilkosa. Én még mindig az ártatlan bárány voltam. Nem mintha bántam volna, de nem volt igazságos ez az egész. Chase lehet, hogy beáll Halálfalónak, hiszen összeveszett Vivianaval is, aki talán most megint úgy néz rám mint kis koromban.
A szüksége szobája rendelkezésemre állt, mint oly sokszor már az iskolában tartózkodásom óta. Bármikor ideérkeztem, ugyan az a helyiség fogadott. Egy tágas, mégis sötét szövetekkel és ében fából készült bútorokkal díszített szoba volt, kényelmes fotelekkel és kanapékkal. A szoba világítását a fekete márvány kandallóban táncoló sötétzöld lángok kölcsönözték. A kandalló felett egy ezüst keretes kép lógott, melyben a szüleim és évfolyamtársaim szülei álltak. Sokszor hallottam róluk, sok félét. A merengő mint mindig hívogatóan kacsingatott rám az üvegasztal tetejéről. Rengeteg emléket láttam. Nem én válogattam, hogy melyik évben, hova csöppentem, magától játszotta le előttem az eseményeket, így mára már jobban a dolgok mögé láttam. Lábaimat magam alá húztam, majd figyeltem, ahogy kitárul a nehéz ajtó. Christopher volt az. Mivel a szoba legeldugottab sarkában terpeszkedtem, nem hittem volna, hogy meglát. Tekintete rögtön a szüleinkre siklott, akik a képről magabiztosan mosolyogtak vissza. Jó volt így látni őket, fiatalon, gondok nélkül, felszabadultan. Én fiatal vagyok, még sem értem, hogy szabad vagyok és enyém az egész világ. Miért olyan más minden, mint régen? Ahogy a merengő fölé hajolt, felkászálódtam a kényelmes ülőalkalmatosságból és a plédet is lehámoztam magamról, majd mögé sétáltam. Vártam, hogy visszaérkezzen, majd titokzatos hangon suttogtam a fülébe.
- Na, mit láttál? - búgtam fülébe, de ajkaimon egy jeges mosoly terült el. Ha lehet, még ridegebb lettem, mint ezelőtt. - Nekem ma nem volt hajlandó semmit sem mutatni, lehet, hogy megsértődött. Túl sok mindent láttam mostanában.
- Mit keresel itt? - kérdztem felhúzott szemöldökkel, miközben a kandallóhoz sétáltam és rákönyököltem a párkányára. - Ez a helyiség eddig még csak nekem jelent meg. Érdekes, hogy most mégis te is itt vagy....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése