Kiara

Ajkaimon még szélesebb gunyoros vigyor terült el, mikor vehemensen kijelentette, hogy Ő ugyan még nem akar házasodni. 

- Szerintem senki nem szereti az ilyet elsietni. Annak a híve vagyok, hogy élvezzük az életet amíg lehet. - Tekintetem mind untalan vándorolt vissza szőkés-barna tincseire, melyek hanyag eleganciával hulltak acélkék szemeibe. Rabja voltam a két szempárnak, mindig megbabonázott. 

- Ki is ez az Abigail? Valami nagynéni? Vagy a család egy jó barátja? Még nem hallottam róla. - Ahogy tovább beszélt, rá kellett jönnöm, hogy nem igazán imponál neki a vámpír téma. Pedig annyi kérdésem lenne. A könyveket pedig lusta vagyok elolvasni. De miért is tenném, mikor van egy két lábon járó, igazán helyes lexikonom? Már csak egyet remélek, hogy nem tud gondolatot olvasni, mert akkor minden kis piszkos gondolatomat megtudná. Nem mintha nagy baj lenne, ha megtudná, hogy mikor mit is gondolok róla. De nem állhatok csak úgy elé, hogy Damon Welles, te vagy az iskola legjobb pasija, minden téren. Na, ez az. Én meg a perverz fantáziám. 

- Miért titkolózol? - kérdeztem és összeráncoltam szemöldököm. Lappangott már bennem a kérdés, de most jött el igazán az idő, hogy feltegyem. - Damon, engem nem zavar, hogy vámpír vagy. Szeretném azt az oldaladat is megismerni, mikor egy kegyetlen gyilkos vagy - néztem rá egy kesernyés mosollyal, majd elsimítottam egy tincset arcából, és neki dőltem mellkasának.