Oké, megöltem egy embert. Egy olyan embert, aki maximálisan megérdemelte. De attól még emberölés volt. Anyámnak attól még nem kellett volna olyan hisztit levágnia, amilyet. Azzal jött, hogy hatalmasat csalódott bennem és nem érti, hogy tehettem ilyen szörnyű dolgod. Aztán meg olyan pofont kaptam tőle, hogy végigkarmolta az arcomat, ami még most is látszik. A rohadt műkörmei. Csak tudnám Nathanielnek miért is kellett elmondania neki. Én igazán nem bántam volna, ha nem kell azt a tömény undort látnom Viviana szemében. De gondolom az apámnak ez is volt az célja. Kedves. Halk kopogtatás zavarta meg édes álmomat. Oké, nem érdekel, majd Christopher vagy Alexander vagy… valaki majd kinyitja. De csak nem akarta senki odatolni a pofáját. Az illető meg megunta és benyitott. Egy női hang. És Christophert keresi. Kómásan felemeltem a temérdek párna közül a fejemet, mire a csaj riadtan lépett ki a szobából. Héé… eddig mindenki azt mondta, hogy sexy vagyok ébredés után. Na meg máskor is, de ez most nem lényeges. Kimásztam az ágyamból, majd eltámolyogtam z ajtói és kitártam egy szál farmerben. Pár pislogás után sikerült beazonosítanom az ajtó előtt ácsorgót. Liliana?
- Ööö… szia. – kezdtem kicsit tétován. Nem igazán tudtam, hogy mit is kéne mondanom neki. De remélem nem tudja minden részletét Darielle halálának. Arról senkinek sem kell tudnia. Szerencsére Benjamin időben eltüntette a hullát. – Kiengedtek a gyengélkedőről? – kérdeztem lágy hangon. Amit Darwinnal tett az a rohadék, az talán még Loráénál is rosszabb…
- Christopher épp elment meglátogatni téged. Gondolom, ott megmondják neki, hogy kiengedtek. Akkor szerintem visszajön. Megvárod itt, vagy esetleg visszamész? – kérdeztem, majd elálltam az ajtóból, hogy ha akar, be tudjon jönni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése