Egyszer csak arra kaptam fel a fejem, hogy valaki hatalmas erővel a szemközti falszakasznak taszít. Felnyögtem az oldalamba hasító fájdalomtól, majd Liliana-ra kaptam dühtől villámokat hányó tekintetemet. Mikor pálcámért nyúltam, rá kellett jönnöm, hogy a tanáriasztalon maradt. Az pedig legalább két méterrel arrébb volt. Kezeimet védekezően magam elé kaptam. Nem voltam biztos benne, hogy erősebb vagyok, mint Liliana, így nem mertem verekedést kezdeményezni. Ahogy megragadta hajamat, majd arcomat a földön szétfolyt tintába nyomta, rugdosódni és kapálózni kezdtem. Hangosan felsikoltottam, ahogy néhány üvegszilánk felsértette arcomat. Már nem tudtam nyugodt maradni. Legszívesebben itt helyben gyilkolnám meg Darwint. Befejeztük a jópofizást. Most már egy nyikkanás nélkül fog dolgozni, vagy fejjel lefelé kilógatom az ablakon és itt hagyom. Denkey hét közepén csak észreveszi. Gyűlölöm ezt a rohadt ribancot. Hogy merte ezt tenni velem? Hogy mert egyáltalán hozzám érni? Mikor nyugodtan kisétált az ajtón, felugrottam a földről, majd pálcámat erősen megmarkoltam. Szorításom a bennem forrongó méreg miatt most olyan erősnek bizonyult, hogy ujjperceimből még a vér is kifutott. Egész testem remegett az elfojtott indulatoktól, melyek bennem tomboltak. A tükörbe nézve, megborzongtam arcom látványától. Miután néhány óvatos pálca mozdulattal a bőrömbe fúródott üvegszilánkokat eltávolítottam, tenyereimbe hideg vízet engedtem, majd arcomhoz emeltem. Néhány perc múlva már nyoma sem volt a tintának. Ekkor jött Darwin, aki segíteni akart, ugyanis még egy vízes papírzsebkendőt is hozott, hogy segítsen letörölni a tintát.
- Már megoldottam - köptem gúnyosan és rátámaszkodtam a mosdószélére. A tükörbe nézve szembe találtam magam Liliana bűnbánó tekintetével. Kár, hogy ez engem kurvára nem érdekel. Mikor karomhoz ért, hogy maga felé fordíton, megremegtem. Íriszeim zavartságot és félelmet tükröztek. Megragadtam a lány csuklóját, majd eltaszítottam magamtól.
- Nem nyúlsz hozzám. Megértetted? - sziszegtem indulatosan. Mellkasom hullámzott a bennem dúló zaklatottságtól. - Nagyon jól tudom, hogy milyen az... - fúrtam ridegen csillogó tengerkék íriszeimet mogyoróbarna szemeibe. Az utolsó mondatot szinte csak tátogtam. Nem kell, hogy bárki is megtudja életem legféltettebb titkát. Chase sem tudott róla, Jesse sem az apám, sem Viviana. Miért pont Liliana Darwin lenne az, akivel ezt megosztanám. Szánalmas kis ribanc ez a csaj. Hollóhátas söpredék.
Visszasétáltam a poros helyiségbe, és hátamat neki vetettem a vaskos ébenfa ajtónak, majd onnan figyeltem Liliana munkálkodását. Egy szót sem szólt, csak csinálta a munkáját. Így máris jobb. Nem szóltam én sem, pálcám néha önkéntelenül is megremegett kezemben, ugyanis legszívesebben megátkoztam volna. Néha fel is emeltem, hogy kimondjak néhány átkot rá, de valamiért nem volt erőm. Eszembe ötltöttek annak a borzalmas éjszakának a képei...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése