Vártam Zack magyarázatát. Egy biztos, tényleg minden akkor változott meg, mikor apa meghalt. Azóta már túl kellett tennem magam ezen az egészen. Hiszen nem élhetek mindig abban a hitben, hogy majd ugyis visszajön és minden ugyan olyan lesz, mint ez előtt. El kellett fogadnom, fel kellett nőnöm. Talán már sikerült. De lehet, hogy ezen soha nem fogom igazán túltenni magam.
- Nem mondtam, hogy nem hiszek neked - jelentettem ki harciasan. - Nem tudom te, hogy reagálnál, ha valaki egyszer csak átváltozna melletted. Először még teljesen normális, aztán pedig mintha egy régi, középkori lexikonból ugrott volna ki egy Démon alakjában. Nekem ezt nem volt olyan könnyű felfogni. Felőlem mondhatod, hogy képzelődöm, vagy csak beképzelem magamnak, sőt elvihetsz az elmegyógy intézetbe is, de én láttam, hogy Liam átváltozott érted? - kérdeztem büszkén. Ha ő nem hisz nekem, hát majd más fog. El ne képzelje, hogy majd bizonygatom neki, hogy valóban ott volt. Még nem ment el az eszem, tudom, hogy Liammel jöttem ide, aki pár perce démonként elrepült. A mugliknál ez röhejesen hangzana, de hogy már a varázsló társadalomban sem hisznek nekem, kezd egyre érdekesebbé válni a helyzet. De főleg az fáj, hogy Zack nem hisz nekem, aki álítólag a legjobb barátom. Úgy látszik, nála eddig tartott a barátság.
- Pontosan Zack, jókedélyű kislányok, egyedül nem járkálnak ezeken az utcákon. Itt is egy újabb bizonyíték, hogy Liammel jöttem. Nem hiszem el, hogy hülyének néz. Összefontam magam előtt karjaimat, majd hanyagul neki vetettem hátamat az épületnek és a kihalt, üres utcát kezdtem el bámulni. A szürke felhőkből ítélve, lassan elered az eső, de most ez sem érdekelt. Én addig el nem mozdulok innen, amíg meg nem találom Liamet. Nem tűnhetett csak úgy el. Néhány perc múlva Zack lépett mellém, majd átnyújtotta szüli napi ajándékom. Hát ő sem felejtette el... Pedig azt hittem, hogy senki nem fog rá emlékezni.
- Köszönöm - mondtam csendesen, majd adtam egy puszit az arcára. Az édességet bedobtam táskámba, a rózsával pedig végig simítottam arcomon, majd megszagóltam. Még mindig azon gondolkodtam, hogy Zack valóban azért van itt, amiért ő azt mondta, de mikor elmondta, hogy a bátyjával találkozik, minden kétségem elszállt.
- Értem. Ne haragudj, csak nem tudtam, hogy van bátyád, meg egyáltalán, még mindig nem tudom Marcus hova tűnhetett - ebben a pillanatban fájdalmas sikoltást lehetett hallani, néhány utcával arrébbról, így ijedten kaptam pillantásom Zackre, majd már futásnak is eredtem. Mikor egy térre érkeztem, Liamet láttam meg a földön feküdni. Odafutottam hozzá, majd letérdeltem mellé. Kezemmel végig simítottam arcán. Nem tudtam lélegzik-e még, így fejemet mellkasára hajtottam. Még lélegzett.
- Remélem, most már hiszel nekem - mondtam daccosan Zacknek, majd kezeimbe vettem Liam kezét. - Liam, kérlek térj magadhoz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése