Képtelen vagyok elaludni. Egy a kurva torokfájás már napok óta gyötör. Ezért csak írok, írok, írok és írok, mert ugye elpróbálni nem tudom így a dalokat. Kaptam valami szörnyen szar ízű löttyöt a gyengélkedőről, de eszem ágában sincs azt bevenni. Füstöl tőle a torkom, ember! Lerúgtam magamról a takarót, felkapcsoltam a villanyt, majd kivágtam a szekrényem ajtaját. Lora úgysem ébred fel. Úgy alszik, mint akit fejbelőttek. Csak ketten vagyunk a szobában, köszönhetően Lora anyjának. Az enyém képtelen lenne ilyesmire. Mivel, hogy egy büdös ribanc, semmi több. Kirángattam a szekrényből egy fekete pántnélküli ruhát, fölé kaptam egy rövid bőrdzsekit, a fekete magas szárú cipőt és elindultam a kvidicspálya felé.
Azt a jó büdös kurva francokat az őszbe, a megfázásba meg a torkomba is! Egyszerűen képtelen vagyok énekelni. És ki az az idióta, aki hajnali 3-kor itt szarkaszik a pályán rajtam kívül?! Ja csak az a buzi Acerlot. De melyik? Ááá, nekem aztán olyan mindegy. Remélhetőleg nem jön ide, de ha mégis akkor majd egyszerűen leacerlotozom.
Franc, mégis ide jön. És még kritizálni meri a hangomat?! Oké, hogy be vagyok rekedve, de akkor is.
- Baszódj meg Acerlot. – morogtam, majd karbatett kézzel és ellenségesen néztem a srácra. Ez Christopher. Annak vannak ilyen idióta hangulatváltozásai.
- Énekelni PRÓBÁLTAM, ha nem vetted volna észre. Csak az idő kicseszett velem és berekedtem. – mondtam teljesen nyugodtan, majd én is az eget kezdtem fixírozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése