Lora & Benjamin

Lora 

Kértem, hogy ne jöjjön közelebb. Nem bíztam Christopherben, valami nem engedte. Senkiben nem bíztam már meg igazán. A magam bizalmasa voltam. Így nem kellett félnem sem a csalódástól, sem a fájdalomtól. Hátamat neki vetettem a hideg téglafalnak, majd felnéztem Christopherre. Sikerült ismét a rideg és magabiztos álarcomat visszavennem. A megtörtségnek már nyoma sem volt. Nem lehetek gyenge. Én nem. 

Christopher bármennyire is gyengéden húzott be az irodába, most valahogy ez az óvatos érintés is fájdalmasnak bizonyult. Ahogy bezárta előttem az ajtót, ütögetni kezdtem. Most az sem érdekelt, hogy Liliana is itt van. Nézzen, tegyen amit akar. Engem már nem érdekel, az sem, ha Ethaneal leváltat. Akkor megőrizzük emléknek. Ezt is kipróbáltam. - Liliana, koncentrálj a munkádra - kiabáltam élesen a lányra, mikor szembe találtam magam fürkésző csokoládé barna íriszeivel. - Nem kell mindenbe beleütnöd azt a görbe orrod - köptem felé fagyosan a szavakat, majd belerúgtam az ajtóba. Nem nyílt ki. Ez a szerencsétlen bezárt ide. 

- Christopher Acerlot, azonnal engedj ki. Nem zárhatsz csak így ide be. Hallottad? Aljas bunkó! - kiabáltam ki, majd tenyeremmel rácsaptam a vaskos ajtóra. Dühtől villámokat hányó tekintetemet a lányra vetettem, majd elindultam az asztal felé. Természetesen pálca segítségével sem nyílt. Gyűlölöm Christophert. Hogy lehet ennyire... ennyire... Azt sem tudom miért kellett ide bezárnia. Pár nyitó varázslattal próbálkoztam még, feleslegesen. Nem volt időm gondolkozni, így sikerült magamat összeszedni. Fel-alá kezdtem járkálni a helyiségben, majd az ablakra tévedt tekintetem. 

- Darwin, menj arrébb - szóltam a lányra, majd kézmozdulattal is jeleztem neki, hogy álljon félre. - Bombardo! - az ablak üveg szilánkokra tört és szétszóródott a padlón. Annyi baj legyen. Ekkor pillantásom Liliana hitetlenkedő arcéra tévedt.

- Ne kezd most el, hogy te eddig mostad azt az ablakot. Majd újra kezded, ha nem nyafogsz megbeszélhetjük, hogy visszakapd a pálcádat is - mondtam ridegen a lánynak, és félig kihúztam zsebemből a pálcáját. Ahogy elindult felém, már vissza is csúsztattam. - Nyugalom, nem sietünk el semmit - húztam gunyoros félmosolyra ajkaimat, majd az ablakhoz mentem. - Invito seprű! - kiáltottam és pálcámat egyenesen a kviddics pályára szegeztem. Először azt hittem nem fog működni, de pár percen belől már láttam a fekete 2010-es Tűzvillámomat, mely egyenesen felém száguldott. Ahogy elkaptam diadalmasan elvigyorodtam, majd felpattantam rá és kimásztam az ablak párkányba. 

- Takaríts tovább, ha visszajöttem, megkapod a pálcád - biccentettem egyet Darwinnak, majd a mélybe vetettem magam. Éppen az sem érdekelt, hogy akár ki is rúghatnak szabály sértésért. A pályán kívül tiltos seprűre ülni. Mintha eddig annyira érdekeltek volna azok az idióta szabályok. A bejárati ajtóig meg sem álltam. A küszöbön szálltam le, majd zsugorítottam össze a seprűmet és indultam el a hetedik emeletre, hogy előkerítsem Christophert. Nem tudtam, hogy hol van, csak a megérzéseimre hallgathattam. 

Benjamin

Lassan sétáltam végig a második emeleti folyosókon. Nathaniel azt mondta, hogy ez a legforgalmasabb folyosó az iskolában. Ehez képest, egyetlen személyt sem láttam még elsétálni erre. Főleg nem Rebecca Acerlotot, sem Christopher Acerlotot. Különben sem értem miért kell nekem játszanom a mentor szerepét. Egy biztos, Nathanielel nem fogok szembe szegülni. Inkább megcsinálom amit kiszabott rám. Nem szokott hálátlan lenni. Már csak Lora Hailey Hemsworth-öt kell előkerítenem. Azt sem tudom, hol keressem. Nathaniel lánya. Rengeteg segítséget kaptam mondhatom. 

Zsebre dugtam kezeimet, majd lassan sétáltam végig a folyosón. Sehol senki. Vagy mégis? Hangos lábdobogást hallottam közeledni, de az egyik festmény mögött el is tűnt az ismeretlen. Muszáj beszélnem valakivel, így elindultam én is abba az irányba. A festmény bezárult. És folyamatosan a jelszót kérte. Honnan tudhattam volna, hiszen nem voltam Hollóhátas. Diák meg aztán főleg nem. Unottan neki vetettem vállamat a falnak, kezeimet pedig összefontam magam előtt. Újabb lábdobogások. Ezek sokkal lágyabbak voltak, de szaporábbak. Nő az illető és fut. Mire nem volt jó az aurol iskola. A megfigyelő képességemet tökéletesre fejlesztettem. Ahogy befordult egy barna hajú leányzó a sarkon, ellöktem magam a faltól, majd a festmény mellé sétáltam. Egyik kezemmel neki támaszkodtam a falnak, majd néztem a lányt, aki nagyon határozott volt. 

- Egzisztencia - mondta ki határozottan, jól érthetően a szót, a festmény mégis elfontorodott. - Mire vársz itt? - nézett rám felhúzott szemöldökkel, majd lenyomta az időközben megjelenő kilincset. 

- Elfelejtettem a jelszót és vártam valakit, aki segít bejutni - megeresztettem felé egy macsós félmosolyt, majd előre engedtem és én is mentem utána.

- Aha... - nyögte ki halkan, majd megállt a klubhelyiség közepén. Nem mozdult. Arcizmai megfeszültek, és megremegtek kezei, melyeket ökölbe szorított. 

- Vársz valakit? - kérdeztem csendesen, de mikor szembetaláltam magam zaklatott tekintetével, inkább elhallgattam. Nem is értem, már rég meg kellett volna tudnom tőle, ki is az a Lora, aztán megkeresnem. Mert utána találkozóm van Christopherrel és Rebeccával. 

Követtem tekintetét. Az emeleten egy tömeg állt az egyik ajtóban. Nem tudtam, hogy miért áll ott annyi diák, de jobbnak láttam megnézni. Vetettem egy utolsó pillantást a lányra, aki mozdulni sem mert, amit érdekesnek találtam, de utána célba vettem az emeletet és előre tolakodtam. 

- Christopher Acerlot! - üvöltöttem erőteljesen, aki éppen egy társát kínozta. - Stupor! - kiáltottam, majd néztem ahogy Christopher, elgyengül és a földre zuhan. Nem volt olyan erősségű, hogy elkábítsa. A földönfekvő szerencsétlenre tévedt pillantásom. Nem tudtam miért kapott, de nyelvt sikeresen elharapta, így szájából ömlött a vér. - Erről beszélgetni fogunk - szűrtem indulatosan fogaim között, majd a diákok felé fordultam. Egyszerre hét ember emlékeit tudtam törölni, már volt hozzá elegendő varázserőm. Kétszer kellett használnom, az átkot, és a diákok máris tovább indultak könyveikkel a kezükben. Ekkor a lány vágódott be a szobába, de a földön fekvő srác látványától megtántorodott. Rögtön Christopherhez sietett, majd leguggolt mellé és egy hatalmas pofont kevert le neki. Nem értettem mire is volt ez jó, de utána szemét végig a fekvő férfin tartva távozott a szobából, és még hallottam, ahogy csapódik mögötte a festményajtó.

- Stimula! - nyomtam pálcám hegyét Chris halántékához. Mikor már tudott beszélni és indulni akart, megfogtam ingjét és neki taszítottam a falnak. - Erről tartod a szádat, mert nem vagyok hajlandó ez miatt hallgatni, hogy rosszul végaztem a munkámat - köptem néhány centiről a szavakat a fiú arcába, majd egy erősebb lökés után, elengedtem. - Meg kell hagyni, szépen kínzol. De igazán elmondhatnád miért kínoztad fél holtra? És miért kaptad azt a kedves kis pofont? Csak nem megcsaltad a kis csajt? - kérdeztem piszkosul vigyorogva, miközben pár varázslatot mondtam ki a fél olt srácra.