Lora

- Anyám és apám naplójához, az égvilágon nincs semmi közöd. Ez bűncselekménynek minősül Denkey - mondtam rideg hangon és érdektelenül vizslattam végig a srác dühtől égő arcát, fürkésző szemeimmel. - Ergo, nekem nem kell a szobádba mennem. A Griffendél toronyba semmi esetre sem tenném be a lábamat. Nincs az az ember, aki rávesz, hogy én oda bemenjek. Ennyit erről Denkey. Viszont, mivel ha jól értem, Te és Rebecca elloptátok a naplókat a szüleimnek, ez bűncselekményként elkönyvelhető. Egy órát adok, hogy idehozd őket, utána kénytelen leszek szólni valakinek. Mondjuk Mr. Denkey-nek, hogy a kis mindenttudó fiacskája olyan dolgokba üti a görbe orrát, amihez semmi köze nem lenne - még mindig nem voltam mérges. Ahoz sokkal több kell, hogy engem bárki kihozzon a sodromból. Arcomra angyali mosolyt varázsoltam. Ne hogy azt higgye, én egy aljas és ravasz Mardekáros Kígyó vagyok. Attól, hogy én ezzel abszolút tisztában vagyok, neki elég az álarcomat látni, miszerint én vagyok apuci pici kislánya, aki mindig minden szempontból ártatlan. Azt pedig, hogy mit csinálok a szabadidőmben, az egyedül rám tartozik. 

Ahogy újabb monológba kezdett, csak megforgattam szemeimet és felpattantam a kanapéról. Nem vagyok sem köteles, sem hajlandó végig hallgatni a düh kitöréseit. Különben is, rég jártam már ebben a szobában. Most még Griffendéles is. Hátha találunk valamit. Fél füllel természetesen figyeltem erre a nagyon szerencsétlenre. Mielőtt még sértegetni kezdene, mert akkor biztos, hogy kap néhány átkot az undormányos pofikájába. 

- Merlin szent szakállára Denkey... - sóhajtottam fel fájdalmasan, majd beletúrtam hajamba. - Annyira jó lenne, ha nem ítélnél meg azért, mert ismered a szüleimet. És rólam sem tudsz semmit. A három kedves szó közül, tájékoztatásul közölném, hogy egy nem igaz. Egyáltalán nem vagyok elkényeztetve, viszont a hidegvéremet bármikor megtudom őrizni. Az pedig, hogy nincs nálam tökéletesebb, nem is vitatható - kacsintottam Ethanre, majd gunyoros félvigyorra húztam ajkaimat. Mit ne mondjak, most azért egy kicsit felhúzott. De nem robbantam fel a méregtől. Ahoz, hogy én ideges legyek és öldökölni akarjak, legalább Chsritopher kell. Nem egy Griffendéles nagyképű, öntelt barom. Mert ez sokkal inkább szánalomra méltó és megvetendő. 

- Oké, szóval szerinted én vagyok apuci pici kislánya. Apuci pici kislányának tudod rengeteg titka van. Álmodban sem gondolnád, hogy mire vagyok én képes apuci nélkül is. Anyám meg Chase felőlem össze is házasodhatnak. Abszolút ridegen hagy. De rólam, ne feltételezz olyat, hogy egyedül semmire nem vagyok képes. Azt akarod, hogy bizonyítsak? Hát tessék Denkey - köptem ridegen a szavakat, majd elővettem pálcámat és a hatalmas csillár mi eddig a plafonról lógott, most leszakadt. Mielőtt még szilánkjaira törhetett volna megállítottam. Gunyoros vigyor terült el számon, Ethan arcát látva, félti a nyomorult életét. Szánalmas. Pálcámmal pöccintettem egyet, mire a levegőben lógó csillár lángolni kezdett. Most már hagytam, hogy a földre hulljon, és szilánkjaira törjön. Az apró lángoló szilánkdarabokat megbűvöltem, majd Ethanealre uszítottam őket. Mind ezt nonverbálisan. A srác a falhoz hátrált, de a szilánkokat még nem állítottam meg , csak egy centi méterrel az arca előtt. 

- Jajj, remélem nem esett bajod, Mr Griffendéles pancser. Nem venném a szívemre, ha azt az amúgy is csúf arcocskádat, mély vágás nyomok tarkatanák. Egészen közel sétáltam hozzá, és a lebegő szilánkok mögöttem álltam meg. Imádtam nézni, ahogy szenved az áldozat. Nem szerettem a fear játékokat, sem az engedményeket. Most mégis megszüntettem a varázslatot.

- Finite Incantatem! Remélem érthető voltam azzal kapcsolatban, hogy te nem ítélsz el engem, de még meg sem szólsz. Nem tűröm pont tőled sem ezt a hangot, se azt, hogy így beszélj rólam. Most pedig idehozod anyámék naplóit, különben kénytelen leszek beköpni téged és félő, hogy még a prefektudi címedtől is megvonnak. Gyerünk. Húsz perced van - mondtam ridegen, a még mindig sokkban lévő fiúnak, majd kisétáltam a teraszra és feltelepedtem a széles korlátra.