- Zack? - kaptam fel fejemet, mikor szapora lépéseket hallottam a folyosó felől. Ahogy felnéztem, mégsem Zackkel találtam szembe magam, hanem egy tudálékos, nagy okos Hollóhátassal. Ez a seggfej mit keres itt egyáltalán? Tűnjön a könyvtárába. Az való neki. Letöröltem arcomról a könnycseppeket, de szemeim még élénkek csillogtak, arcom pedig vörös volt a sírástól.
- Hogy kerülsz ide Derielle? - vontam fel a szemöldököm, majd ülőhelyzetbe tornáztam magam a bíbor vörös bársony takarón. - Ez itt Ethaneal szobája. Nem fog örülni neki, ha a stréber hollóhátasok itt hullatják el tollaikat - köptem gúnyosan a szavakat. - Menj el - jelentettem ki, majd bevonultam a fürdőbe és arcomat felfrissítettem. Nem segített, még mindig ugyan olyan piros volt. A tükörben megigazítottam egyenes, szőke tincseimet, majd ahogy kifelé indultam az ajtónak támaszkodva megpillantottam Derielle-t. Felültem a mosdóra és végig hallgattam történetét. Sajnáltam, hogy mind a két testvérét elvesztette. Ezért sem tartottam jó ötletnek először, amit Liam művelt.
- Nagyon sajnálom őket, Derielle - mondtam együttérzően, majd néma szmpárbajt kezdtem vívni saját tükörképemmel. - Most halt meg az édesapám... - mondtam cseendsen, de még mindig nem néztem fel. - Megértelek, te is érts meg. Meg kell próbálnom. Liliana-nak is sikerült kétezer lelket összegyűjteni. Nekem is menne. És akkor apa újra élhetne. - Az utolsó szónál mélykék íriszeimet a srácéba fúrtam.
Lassan kisétáltam a szobába, majd visszatelepedtem Ethan ágyára. Szerettem itt lenni. A szoba hangulata mindig megnyugtatott. Nem mintha az enyém nem ugyan ilyen lett volna, de ez valamiért más volt.
- Nem érdekel Liam - mondtam egy keserű mosoly kíséretébene. - Nem értem miért kell mindig felügyelet. Soha nem lehetek egyedül. Liam, Ethan, Christopher vagy jobb esetben Zack, akik felvigyáznak rám. Te ezt nem értheted. Rohadtul unom már, hogy a fürdőbe se mehetek el anélkül, hogy bármelyiküket ne figyelmeztetném merre hány lépést teszek. Mindig mindenről tudni akarnak... És nem érzik, hogy ez nekem mennyire nyomasztó... - magyaráztam Deannek. - Szeretném, ha elmennél. Gondolom mesélte Liam, miért is kellett magához bilincselnie - sóhajtottam lemondóan. - Már semmi bajom, és nem akarok véget vetni az életemnek. De úgy érzem, hogy megfulladok a kastélyban. Egyedül akarok lenni. El kell mennem - magyaráztam kétségbe esetten, majd az ajtó kilincsre tettem kezem, de visszafordultam.
- Liaam meg van őrülve. Nem hallgat rám...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése