- Hát te aztán a kedvesség mintaképe vagy, mit ne mondjak… - morogtam. Na, jó… most már nem vagyok benne biztos, hogy ez nem Alexander. Az a gyerek egy kőbunkó. Nem is értem Lora mit eszik rajta… Folyton azzal jön, hogy „ Nem minden Acerlot egyforma!” Faszt nem. És az a szerencsétlen… Ááá… komolyan mondom, megőrült a csaj. De fogadjunk, hogy ha ez az Acerlot A lenne akkor már rég tett volna valami gúnyos megjegyzést Haileyről. Na meg ki nem hagyta volna, hogy a stílusomat szarozza. Na, olyankor lenne kedvem fejbe rúgni az acélbetétes bakancsommal, vagy csak szimplán eltörni az álkapcsát. De neeem, azt nem tehetem, mert semmi humorom elcseszni az évemet, azzal hogy büntetőmunkára küldetem magam.
- Christopher. – feleltem nemes egyszerűséggel és reménykedtem, hogy igazam van. Hátradobtam hosszú hajamat, hogy ne tudja birizgálni. A hajam az enyém. Bár nekem mindig igazam van és igen, rendkívül szerény is vagyok.
- Mert attól a szartól amit a gyengélkedőn kaptam füstöl a torkom. – válaszoltam vállat vonva, aztán egy sóhajtás után felálltam és követtem. Úgy sincs jobb dolgom. Lehet, hogy meg kéne próbálkoznom azzal, hogy ráveszem Wellest, adjon egy kis vámpírvért. Biztos vagyok benne, hogy se perc alatt jobban lennék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése