Csak remélni mertem, hogy a mély undor nem ült ki az arcomra. Méghogy nekem csak rózsaszín cuccaim meg húsz centis magassarkúim vannak. Ez még viccnek is rossz. Ha csak egyszer látnék meg a szekrényemben egy rózsaszín darabot, egészen biztosan szívinfartust kapnék. Az én gardróbomat soha nem közelítheti meg egyetlen, cica-babáknak készült ruha sem.
- Szóval megyünk vásárolni? - kérdeztem izgatottan. Igen, azt hiszem Rebecca ennek az idétlen szónak a hallatán majd kiugrana a bőréből. Muszáj hitelesen játszanom, különben az egészet feleslegesen kezdtem el. Már pedig kár lenne érte, ugyanis született színésznő vagyok, Alex pedig a világ leghülyébb sráca. Eltudom képzelni mennyire jó az a bolt. Biztos minden rózsaszín. Fujj, a lábamat sem fogom betenni. Ebből, hogy mászok ki, semmi ötletem. Nagyon fantaszikus, most mehetek vásárolni drága Alexanderrel.
- A jó... - beharaptam alsó ajkam és csak reméltem, hogy Alex nem vette észre kirohanásomat. - Menjünk, édesem - nyögtem fel, és nyeltem egyet. Ha befejeztem ezt a hülye játékot, biztosan letépem a tökeit. Engem senki nem fog lecicázni! Nem vagyok egy hülye kurva, aki hagyja, hogy mindenki becézgesse! Megfojtom, komolyan mondom. Még egy ilyen és Alex megválik szeretett testrészétől. Visszafogtam magam, és hagytam, hogy ujjainkat összekulcsolja. Arcomra egy bűbájos mosolyt erőltettem, de belülről fel tudtam volna robbanni. Megéri a szenvedést?
Szemeim a csodálkozástól teniszlabda méretűre tágultak ki. Természetesen Alexander azt hihette, hogy a ruhák nyűgöztek le, de belülről azon rimánkodtam, hogy egy másodpercen belül le ne hányjam a tisztára törölt üvegablakot. Lábaim a földbe gyökereztek, majd a vigyorgó Alexre néztem, aki már húzott is be az üzletbe. Oké, két percen belül kimegyünk innen. Nem bírom két percig.
- Alex... - Fordultam reménykedve a sráchoz, de ekkor egy rózsaszín anyagdarabot nyomott a kezembe. Most ezt nekem fel kell próbálnom? Hát esküszöm, hogy Alexander fejére fogom ezt a rongyot ráhúzni. Hiszen ez nem is ruha! Itt is el van szakadva, és valaki a ruha egész közepét kivágta. És akkora az egész mint egy póló! Oké, Lora nyugi. Tudod, meg kell várnod a tökéletes pillanatot, hogy koppanhasson.
- Biztos, hogy ezt néztem ki? - kérdeztem egy szenvedő mosollyal, de már be is tolt az öltözőbe. Tehetetlenül szembefordultam tükörképemmel. Te jó ég mire készülök. Én ezt nem vehetem fel. Nem tudom megtenni. Ez förtelmes.
- Persze mindjárt kész vagyok - kiabáltam ki kedvesen. - Nem, megy egyedül is. Nem kell segítség. Jó, megmutatom - az utolsó mondatnál homlokomra csaptam, majd undorodva végig mértem az anyagfecnit. Oké, egyszer élünk. Mikor már rajtam volt az undormány, nem akartam elhinni, hogy ez így néz ki. Ez még egy fehérneművel sem ér fel. Még egy tanga is vagy mi az isten is jobban takar mint ez. Oké, leveszem, szétszaggatom és azt mondom kicsi volt. Igen, ez lesz a legjobb.
- Be ne gyere - visítottam fel, majd magamra tekertem a függönyt, mikor Alex belépett az öltözőbe. - Én... nagyon szégyenlős vagyok. Ezt nem felejtettem el - dadogtam, és ijedten néztem a srácra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése