Ennyire még talán soha nem volt szükségem a bátyámra. Ethan, sokat volt mellettem, próbált segíteni, de ebben nem tudott. Hiszen, Ő nem tudta átérezni, ami most belülről mardosott. Jesse viszont ugyan olyan szar helyzetben volt, mint én. Vagy mégsem, mert az ő arcán csak valamiféle megtörtség látszott, de fájdalomnak nyoma sem volt. Hogy mennyire írigyeltem azért, hogy így el tudta titkolni az érzéseit. Vagy lehet, hogy nem kellett eltitkolnia, hiszen nem is biztos, hogy érzett apa iránt valamit. Na jó, ez azért durva. Hiszen ha Jesse-re néztem, valahogy mindig Sebastian jutott eszembe. Emlékszem még mennyire megviselte Jesse-t, mikor anya és apa végleg szakítottak és már soha többé nem találkoztak. Jesse-ben talán ott szakadt meg valami. Bennem pedig most. Nem mutattam ki idáig, de szerettem az apámat. Most megint csak magamat hibáztatom, pedig felesleges. Ami mögöttünk van azon már nem tudunk változtatni.
- Jesse, dehogy vagy hibás - kaptam fel fejem, mikor értelmetlen mondatokat kezdett el magyarázni. Ahogy azonban tovább hallgattam, rá kellett jönnöm, hogy én mennyi mindenről nem tudtam. Hiszen nem csak Jesse léphetett volna apa halálakor. Én azt sem tudtam, hogy mi van vele. Hogyan jutottunk idáig? - Aki szeret valakit, nem lehet csak így megölni. Hogy tehette? Miért Jesse? - Szemeimből még mindig patakzottak a könnyek. Kínzó lassúsággal végig folytak arcomon, majd szám szélében halálukat lelték. Nem akartam még mindig elhinni, ami történt. De szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy ugysem tehetek már semmit.
- Megtalálom Amarillát és megölöm - sziszegtem halkan, majd eltoltam magam bátyámtól és fel-alá kezdtem sétálni a tágas szobában. - Jesse, ha utána mész te is csak bajba kerülsz. Egyedül nem tehettél volna érte semmit. Neki sem szabadott volna ennyire... ennyire... önfejűnek lennie. De ha egyszer megtalálom Amarillát, egyikünk nem éli túl... Ebben biztos lehetsz, megesküszöm... - Ráharaptam alsó ajkamra, és szemeim elködösültek.
- Nem akarok elmenni a temetésre. És te? - sóhajtottam fel, majd leszegtem fejemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése