- Ahha, szóval, ha Jenniferrel megy le Roxmortsba, akkor nem jön vissza, csak másnap hajnalban. Abszolút érthető - bólogattam nagy komolyan, de még mindig lefoglalt az ajtó. Gyűlőltem, ha bezártak. Szerettem a magam ura lenni, akinek senki nem szabja meg, hogy mikor mit kell csinálnia. Derielle viszont azt hiszi, hogy minden olyan tökéletesen fog működni, ahogy azt Ő elképzelte. Azt hiszem, itt az ideje, hogy keresztbe húzzam a számításait.
- Derielle, nem vagyok köteles itt maradni, Veled egy légtérben. Holnap beszélek Ethanealel és visszamegyek a Griffendélbe. Nem töltök itt a mindenttudó Hollósokkal még egy napot. Abszúrd. Végeztem - Hangom a végére már hisztérikusan csengett, hiszen se az erőmmel, sem pálcám segítségével nem tudtam kinyitni az ajtót. Csípőre vágtam kezeimet és villámokat hányó tekintettel fordultam Derielle felé. - Mi az istent akarsz tőlem? Nem maradok itt. Engedj el, megmondtam, hogy nem azért vagyok itt amiért te azt gondolod. Nem fekszem le veled. Megértetted végre? - kérdeztem idegesen, majd közelebb sétáltam hozzá, hogy megátkozzam.
- Miért vagy benne olyan biztos, hogy Liam nem szerezz erről tudomást? Nem akarom becsapni - mondtam határozottan, de be kellett magamnak is vallanom, hogy már régen nem osztottam meg minden titkomat Liammel. Három hónap rengeteg idő. Próbáltam tartani magam, nem csaltam meg. De most kalandra vágyom és egyszerűen már nem bírom ki egy srác mellett. Még nem komolyodtam meg, talán egyenlőre nem is fogok. Ahogy felkaptam fejem, éreztem, hogy Derielle felkapott, majd egy egyszerű mozdulattal kikötözött az ágyhoz. Hiába rángatóztam, nem engedett el. Mikor már mind két lábam is az ágytámlához kötve nyugodott a paplanon, meg sem tudtam mozdulni.
- Derielle, ha ez kiderül, te halott leszel ugye tudsz róla? Esküszöm, hogy kirúgatlak az iskolából. Te is tudod, hogy vannak bizonyos kapcsolataim. Szerintem nem szeretnél bekerülni valamiféle intézetbe. Aztán járhatnál mindenféle terápiára, és képzeld csak el, ahogy majd meséled Lilinek, miért is kellett átmenned mondjuk a Durmstrangba - szavaim még mindig határozottan csengtek, de a gúnynak már nyoma sem volt. Csak el akarrtam szabadulni. Valahogy még mindig nem tudtam elképzelni, vagy egyáltalán felfogni ami történt.
Mikor valami forró a testem köré csavarodott ijedten néztem fel rá. Egy ostor volt. Hát ha elenged én bizony isten, hogy elviszem az Azkabanba.
- Derielle, engedj már el - üvöltöttem rá, rezzenéstelen arccal,d e egyre gyengültem és már nem volt erőm ellenkezni sem. Testem elernyedt és a gondolataim is kezdtek kiürülni. Ilyen könnyen nem adhatom meg magam. Nem lehet...
- Engedj el te szemétláda görény. Hogy kerülsz te a Hollóhátba? Mardekár szégyene vagy - köptem undorodva a szavakat, majd tehetetlenül néztem, ahogy megfoszt fehérneműmtől és felém térdel... Nem sírtam. Nem lehettem ennyire gyenge...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése