Szóval nem elég, hogy bezártak ide kettesben ezzel a gyenge idegzetű nőszeméllyel még unatkozzak is. Csodás. Kelletlenül elraktam a pálcámat, majd vizsgálgatni kezdtem a hatalmas termet. Hmm… itt minden márványból van és ezek az oszlopok is leginkább egy kígyóra emlékeztetnek. Na, ne! Komolyan becsuktak minket a Titkok Kamrájába, ami már rég nem titkos? Pff… harmadévben jártam itt utoljára, azaz 3 éve. Nagyon jó. Felálltam, majd lassan közelebb sétáltam Darwinhoz. Ha már unatkozom, akkor ne egyedül tegyem.
- Ha a márványon akarsz aludni meg fogsz fázni. – vontam vállat, majd leültem a fal mellé. Istenem, miért nem maradtam ott ahol voltam? Most megint kezdi a hisztijét. Felsóhajtottam, majd összeborzoltam mindig kócos hajamat.
- Tudok én normális lenni, ha akarok. Ha. – morogtam. Áhh, ezzel se lehet értelmesen beszélni. Komolyon kezd egy kicsit idegesíteni, hogy senki nem lát át egy kicsit is az álarcomon. Nekitámasztottam a fejemet a hideg márványfalnak és az ujjaimat kezdtem nézegetni.
- Igen, az voltam. Lorával volt egy kis khm… kalandunk, mikor négy évesek voltunk. Anyám egyik próbájánál bemásztunk a szellőzőbe a földszinten. Aztán ki tudja, hogy de felkerültünk a második emeletre, ahol a szellőző rendszer a plafonon futott végig és ott elszűkült. És ott szépen beszorultunk. Anyám teljesen ki volt akadva és hallottuk fentről, ahogy zokog és próbál megtalálni minket. Aztán Hailey rosszul mozdult és… beszakadt a plafon, ő pedig majdnem lezuhant. Én klausztrofóbiás, ő pedig tériszonyos lett. De az biztos, hogy nagyon bátor húgom van, ha fél a magasságtól és mégis seprűre ül. – mondtam vállat vonva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése