- Igen, szerintem is jó volt - mondtam csendesen, habár egyáltalán nem éreztem jól magam a partyn. Főleg, hogy Liam is olyan volt, mint egy élőhalott. Bármit mondtam neki csak bólintott, és azt tette amit mondtam. Esküszöm, olyan volt, akár egy robot. Hangja most bizonytalanul csengett, de inkább nem kérdeztem rá mi történt. Hogy miért? Magam sem tudom. Talán féltem a válaszától. Egyszerűen féltem a fájdalomtól, ami együtt járhatott volna a válaszával. - Csak, ... mindegy - mosolyogtam rá kesernyésen, majd hagytam, hogy újra végig döntsön a hideg selymeken és kényeztessen. Most nem lángolt testem érintései nyomán, nem éreztem azt a kínzó és beteljesületlen vágyat, amit szoktam, nem kívántam csókjait. Ez most valahogy megijesztett. Egy ideig kellemesen bizsergett nyakam és dekoltázsom csókjai hevében, de aztán éles fájdalom hasított bele nyakamba. Sikítani lett volna kedvem, de ehelyett tűrtem. Nem is a fájdalom volt a legmérvadóbb, hanem a váratlan ijedtség. Megilletődötten csillogó szemekkel néztem fel Liamre. Hevesen hullámzó mellkasomat próbáltam elrejteni. Nem akartam megbántani.
- Liam, kérlek, várható volt, hogy egyszer megtörténik, csak nem hittem, hogy ennyire hamar - mondtam nyugodt hangon, kezem megremegett ahogy meg akartam simítani arcát. Ebben a percben kinyílt az ajtó és belépett Zack és Ethan. Ezek mit keresnek itt? Mindig a legjobbkor tudnak jönni.
- Ethaneal - sikítottam fel, mikor lelökte rólam Liamet. - Mit művelsz? Térj már észhez az istenit. Nem bántott - üvöltöttem torkom szakadtából, de senki nem hallott meg. Vagy mégis, mert mikor a két fiú közé akartam állni, Zack húzott vissza.
- Ezek nem normálisak, tennünk kell valamit - mondtam Zacknek, majd figyeltem veszekedésüket. Ahogy Ethan a földre rogyott, minden erőmmel kapálóztam, hogy elszabaduljak Zack karjai közül. Tudtam, mire képes egy vámpír, ha ideges. És Liam nem volt nyugodt. - Zack tegyél már valamit - kiabáltam még mindig a sráccal, majd egy hatalmasat rántottam magamon, és Liam elé ugrottam, majd a falhoz löktem.
- Térj már észhez. Liam, nem bánthatod - Ha egy vámpír még képzetlen, képes és olyan dolgokat követ el, amiket utána megbánhat. Ezt mindig anyám mondja. Liam képes megölni Ethant. - Kérlek - suttogtam Liamnek, aki befejezte a kínzást. Ahogy Liam felhúzta a földről megöleltem Ethant.
- Én jól vagyok. Nem értem mire kellett ez a cirkusz. Nem bántott - fúrtam büszkén tekintetem Ethanéba. - Mi? Nem. Én ma Liammel beszéltem meg találkozót, senki mással- ütöttem erőteljesen Ethan mellkasába. Ha szemeimmel képes lettem volna ölni, már rég halott lett volna a srác.
- Liam - kiabáltam a srác után, majd egy hatalmas pofont kevertem le Ethannek, miután Liam kiment az ajtón. - Remélem örülsz magadnak. Gratulálok, szép volt Denkey.
Sebesen szeltem a folyosókat, majd az eegyik lépcső fordulónál ráakadtam Liamre.
- Liam, higyj nekem. Csak nekem. Tudod, hogy milyen voltam, de megváltoztam. Én nem akarok hazudni neked, de már nagyon régóta nem néztem másra. Zackkel pedig csak beszélgetni szoktunk. Kérlek, nem akarom, hogy ez miatt elhagyj - Egy aprócska könnycsepp csúszott végig arcomon. - Szükségem van rád, értsd meg. Zack csak egy barát, mint Ethan - közelebb léptem Marcushoz, majd leültem mellé, és átöleltem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése