- Brendon, Én megöltem Amarillát - suttogtam csendesen a férfinek és hagytam, hogy a kövér könnycseppek utat törjenek maguknak. - Muszáj voltam megtenni, higyj nekem. Ok nélkül, soha nem öltem volna meg senkit. Amarilla Christophert akarta megölni - fúrtam ezüst szürke íriszeimet az övébe, majd visszafordultam a lidércek felé. Eltűntek. Egy pillanatnyi idő volt, és eltűntek. Zackel, kinek szemei még mindig csokoládé barnán csillogtak, ott állt előttem, majd egyszer csak ő is köddé vált.
- Neeeeeeeee - üvöltöttem majd a srác után kaptam, de mivel túl lassú voltam, térdre rogytam. Lehet, hogy soha többé nem látom Zacket. Hát ennyi volt? Most hogy szükségem lenne a segítségére, már nem önmaga. Le kellett volna győznie Amarilla lelkét. Legalább próbálkozhatott volna. Már nem érdekelt semmi, hagytam, hogy könnyeim patakokban végig follyanak hófehér arcbőrömön.
- Liam - tátogtam a srác nevét, majd, mint egy őrült kezdtem keresni a fiút. De mégis hogyan találhatnám meg? Semmi nyom. Amarilláék tökéletes munkát végeztek. Nem fogjuk időben megtalálni. Nem hagyhatom pedig, hogy Liamnek bármi baja is legyen. Nem bocsántnám meg magamnak. Lerogytam az egyik márvány sírkőre, és gondterhelten túrtam bele selymes tincseimbe.
- Hogyan fogjuk megtalálni? - kérdeztem aggódva Brendont, aki nagyon aggódott a fiáért. Nem csodálom. Hogy lehet Amarilla bátyja? Teljesen mások.
- Meg van - kiáltottam fel húsz perces gondolkodás után. Már tudtam mit kell tennem. Erősen leszorítottam szempilláimat, majd koncentráltam. Meg kell találnom őt. Itt kell lennie a közelben. Sikerülni fog. Gyerünk. Görcsösen indultam el, amerre érzékeim vittek. Most nem voltam ura tetteimnek. Pár perces bojongás után, véget ért a természet feletti erő mely eddig uralta testemet. Ahogy félénken kinyitottam szemeimet, egy kereszt előtt találtam magam. A föld még barázdás volt.
- Brendon, gyere ide. Brendon - kiabáltam boldogan a férfinek, majd pálcám után kaptam, de az nem volt nálam. - Emeld ki a földet. Siess - mondtam neki izgatottan, majd ahogy a koporsó tetejét már látni lehetett, beugrottam a mélyedésbe és felnyitottam a tetejét.
- Liam - mondtam hisztérikusan, de a fiú meg se mozdult. Hát el késtem. Megint elrontottam. Könnyeim még sűrűbb fátyolt vontak szemeim elé. Letérdeltem a koporsó mellé, majd zokogva hanyatlottam Liam testére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése