Liam:
Átkarolt, Becca és én magamhoz húztam. Biztonságban akartam magam mellett de hogy ő védjen meg. Megcsókoltam és szépen lassan elindultunk.
- Persze, azért vannak, hogy megszegjünk de te néha is tehetsz kivételt néha. - Kaccsintottam a lányra, aki mondja a dolgait. Na igen. Kis srác koromban én is így voltam hogy csajok pia élvezem az életet. De rájöttem elég korán, hogy ez nem így megy mert valahol fel is kell nőni. És ha elkezdődik igazából az élet, még nincs se barátnőnk élet társunk családunk akkor mi van. Talán jó úgy élni, de akkor is meddig?
Egyszer mindennek vége, lesz én meg itt fogok roskadni több mint 1000 évnél tovább. Ez jó lesz.
- Ki az a Bia? Háát.. ő egy lány. - Persze, mintha nem jött volna rá, Becca is. - Akarom mondani, egy ismerős. Mennyit láttál és hallottál a történtekből? - Kérdeztem azt a szép szőke lányt aki az apró kezével átkarolt.
- Van egy családi hagyomány. Amit apám félbe szakított. Bianca a Montiel nevet szolgálta. És elméletileg is és gyakorlatilag is "most már"- hangsőlyoztam. - Montiel vagyok. Hogy miért is? Azért, mert Bianca mondta egyszer én fogom át venni nagy apám helyét, amit nagyon elleneztem. És most, megtörtént a dolog... - Mutattam a nyakamat ahol két harapás nyom volt. - Állítólag a vámpír vér folyik bennem jobban ezért a farkas énem teljesen kihalt. Azt mondta nem szenvedek, mint mások szoktak de itt az én időm. Gondolhatod, mennyire nem akarom de ha ezt muszáj. Sok mindent hallottam nagyapámról, de nem akarok olyanná válni mint ő. Elég így is, hogy van egy idióta apám aki még most is sok mindentől óvni akar. De nem vagyok már kisfiú és még is óv. - Csóváltam meg a fejem. - Ekkor a tölgyfa ajtóhoz értünk. -Szükség szobájába megyünk? Nem akarok most a klubhelyiségbe vánszorogni. - Kérdeztem meg Beccát és elindultunk a kastély felé és fel a hetedikre. Jó néhűny perc volt mire fel értünk. Lenyomta Becca az ajtó kilincset és a kanapé felé sétáltunk majd ott lehuppantunk.
- Jó, hogy itt vagy. - Mondtam neki majd megcsókoltam. - Úgyhogy, ez Bia meg ez vagyok én. Apámnak nem mondom el, mert tuti megöl. Rebecca Acerlot. Van valami program önnek mára? - Tettem fel a kérdést, és még jobban magamhoz húzta és a közelségét, éreztem még jobban. Így magamat is biztonságban tudhatom és őt is. Mosolyogtam a lányra aki éppen a derekamon ült.
Átkarolt, Becca és én magamhoz húztam. Biztonságban akartam magam mellett de hogy ő védjen meg. Megcsókoltam és szépen lassan elindultunk.
- Persze, azért vannak, hogy megszegjünk de te néha is tehetsz kivételt néha. - Kaccsintottam a lányra, aki mondja a dolgait. Na igen. Kis srác koromban én is így voltam hogy csajok pia élvezem az életet. De rájöttem elég korán, hogy ez nem így megy mert valahol fel is kell nőni. És ha elkezdődik igazából az élet, még nincs se barátnőnk élet társunk családunk akkor mi van. Talán jó úgy élni, de akkor is meddig?
Egyszer mindennek vége, lesz én meg itt fogok roskadni több mint 1000 évnél tovább. Ez jó lesz.
- Ki az a Bia? Háát.. ő egy lány. - Persze, mintha nem jött volna rá, Becca is. - Akarom mondani, egy ismerős. Mennyit láttál és hallottál a történtekből? - Kérdeztem azt a szép szőke lányt aki az apró kezével átkarolt.
- Van egy családi hagyomány. Amit apám félbe szakított. Bianca a Montiel nevet szolgálta. És elméletileg is és gyakorlatilag is "most már"- hangsőlyoztam. - Montiel vagyok. Hogy miért is? Azért, mert Bianca mondta egyszer én fogom át venni nagy apám helyét, amit nagyon elleneztem. És most, megtörtént a dolog... - Mutattam a nyakamat ahol két harapás nyom volt. - Állítólag a vámpír vér folyik bennem jobban ezért a farkas énem teljesen kihalt. Azt mondta nem szenvedek, mint mások szoktak de itt az én időm. Gondolhatod, mennyire nem akarom de ha ezt muszáj. Sok mindent hallottam nagyapámról, de nem akarok olyanná válni mint ő. Elég így is, hogy van egy idióta apám aki még most is sok mindentől óvni akar. De nem vagyok már kisfiú és még is óv. - Csóváltam meg a fejem. - Ekkor a tölgyfa ajtóhoz értünk. -Szükség szobájába megyünk? Nem akarok most a klubhelyiségbe vánszorogni. - Kérdeztem meg Beccát és elindultunk a kastély felé és fel a hetedikre. Jó néhűny perc volt mire fel értünk. Lenyomta Becca az ajtó kilincset és a kanapé felé sétáltunk majd ott lehuppantunk.
- Jó, hogy itt vagy. - Mondtam neki majd megcsókoltam. - Úgyhogy, ez Bia meg ez vagyok én. Apámnak nem mondom el, mert tuti megöl. Rebecca Acerlot. Van valami program önnek mára? - Tettem fel a kérdést, és még jobban magamhoz húzta és a közelségét, éreztem még jobban. Így magamat is biztonságban tudhatom és őt is. Mosolyogtam a lányra aki éppen a derekamon ült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése