- Hát, én ezt nem egy mezei "összekapásnak" nevezném - mondtam halkan, majd hagytam, hogy bevezessen a Mardekár klubhelyiségbe, mely most is hideg nyugalmat és eleganciát árasztott magából. Leültem az egyik fekete bőrfotelba, majd lábaimat magam elé húztam és remegő kezekkel átkaroltam őket. Nem akartam errő beszélni, mert bármennyire is zavart, hogy Ethan minden percben a nyomomban volt és próbált megóvni mindenkitől, aki csak egy méteres körzetembe jött, hát most hiányzott. Pedig, még csak most vesztünk össze.
- Ethaneal azt mondta, már nem akarja, hogy az unokatestvére legyek. Nem akarja, hogy barátok legyünk. Ő... tudod, meglátta a Sötét Jegyet. Pedig vigyáztam. Nem akartam, hogy megtudja, ki is vagyok valójában - szegtem fel daccosan a fejem, majd felé fordultam. - Nézd meg magad, mi történt. - Nem telt el két másodperc és éreztem, hogy legimentált.
" - Rebecca, ne beszélj így velem... Nem tartalak kurvának de ha te, azt mondod annak tartalak elnézést, kérek azért amiért merlek óvni a seggfejektől és főleg attól, hogy bármi bajod essen. Figyelj jó nem érdekel.. innentől kezdve csinálj amit akarsz. De ha valami bajod lesz te magad fogod megoldani. Különben is, mi közöm hozzá? Különben is... Oké, Rebecca itt fejeztük be és nem csak az unokatestvéri hanem a baráti kapcsolatunkat is. Zack mióta tudtál erről?
- Miről mi? Én, nem tudtam róla... mi van? Már azt hiszed, hozzám jön hisztizni?
~ Persze, Zack, nem tudott róla. Ezt úgy mondanám, hogy egy félős bunkó. Nagyon jól tudta, hogy halálfaló vagyok. Hazudott, nehogy lebukjon Ethan előtt. De ez már az ő dolga. Ethan így is megutált, legalább Zackkel nem vesztek össze. Csak, mégis Ő volt az első, akinek elmondtam. Te pedig a második. Féltem, hogy ha neked elmondom, hasonló képpen reagálsz, mint most Ethan. Nem éltem volna túl, ha elveszítelek, azért mert meggondolatlan voltam. Talán ezért is maradtam csendben, nem rontottam tovább a helyzeten. ~
- A gyilkosok nem tartoznak a családi körömbe sem a barátiba... Lehet, hogy rendes vagy... de a gyilkos éned ott van és én ki nem állhatom a gyilkosokat. Főleg az olynaokat akik Griffendélesek. Az ilyenek nem ide valók hanem Azkabanba.
- Neked ennyit jelentett a családod? Ennyit a barátságom? Csak ne játszd meg, hogy sajnálod. Látom rajtad, örülsz neki, hogy végre nem kell a közelembe lenned. Már hamarabb is megtehetted volna. Legalább nem kellett volna hallgatnom a hülyeségeidet. ~ Végig büszkén néztem rá, de fáj, amiket mondtam, és tudtam, hogy nem gondoltam szavaimat komolyan. Ethan a bátyám és most már hozzám se akar szólni. Csak az miatt, aki lettem. De ha Ő nem tud így elviselni, akkor az nem az én hibám. Az ember olyannak szereti a barátait, amilyenné válnak. És megbocsántanak nekik. Ő nem barát. ~ "
- Ennyi - suttogtam magam elé, mikor visszajöttünk az emlékből. - Ha tudni akarod, Zack volt, aki rábeszélt, hogy idejöjjek. Ha ő nem kezd el kioktatni, talán most fent vergődnék a hálószobámban. Vagy elmentem volna. Minél messzebb innen. Már egy ideje úgy érzem, hogy csak az segít, ha elmenekülök. Nincs semmi ami itt tartana. De ha erre anyám rájön, beleőrül. Eddig is miatta bírtam ki - magyaráztam Liamnek, majd áttelepedtem mellé a kanapéra és ujjainkat összekulcsoltam. Vettem egy mély levegőt, majd bizonytalanul néztem fel rá. Pillantásommal ellentétben, szavaim nagyon is határozottan csengtek.
- Még soha senki nem hallotta tőlem ezt a szót, úgy gondolj erre a pillanatra. Talán csak apám, de Ő már nincs - sóhajtottam. - Liam, Szeretlek... - Szent Merlin mit mondtam. Amilyen gyorsan csak tudtam elfordítottam szemeimet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése