A megállapítására felkacagtam, majd én is eldőltem a szőnyegen. Nos, ez a csaj sem szenved önbizalomhiányban. Aha, szóval nem fél tőlem. Az jó. Asszem. Nem vagyok benne teljesen biztos, de többnyire jónak tűnik, ha nem fél tőlem. Huncut mosolyra húztam a számat a kijelentésére.
- Általános vámpírtulajdonság. – vontam vállat. – Szerinted, hogy bűvöljük el az embereket. Mondjuk, van köztünk néhány elég ocsmány egyed. – mondtam. Eltűnődtem egy pillanatra az egyik kérdésén.
- Nem tudom. – válaszoltam végül. Ez egy nagyon jó kérdés. – Hát, ha azt annak nevezed, hogy megpróbálja tönkretenni az idegeimet, ő pedig ugyanezt állítja rólam, akkor igen, jóban vagyunk. Nem igazán bírom a többi rokonomat. Szerintem nem a modorunk hasonló csak az egónk hasonló méretű. Családi örökség. – vontam vállat. – És nem hinném, hogy az alkohol nekem túl sokat ártana. Inkább én foglak téged visszacipelni a klubhelységbe. – vigyorogtam, majd mikor birizgálni kezdte a hajamat oldalra fordítottam a fejem, hogy ránézhessek. Hoppá. Kicsit nagyon közel vagyunk. Nos, ha nem lennék vámpír, most az lenne a teljesen normális, ha megcsókolnám. De mivel vámpír vagyok ez nem lehetséges. Inkább visszafordítottam a fejem és a rozoga plafont kezdtem el bámulni. Ehh… a kínos csönd.
- Igazán finom véred van, tudsz róla? – gratulálok Damon, ennél hülyébbet nem is mondhattál volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése