Rebecca

Egyszerűen tátogni sem volt merszem, miután Zack kiosztott. Először azt hittem, majd megvígasztal, lehordja Liamet, mellém áll és segít átvészelni, hogy kidobtak, de nem. Előjött belőle egy vadbarom állat. Így bízzon meg bárkiben is az ember. 

- Zack, nem emlékszem, hogy egyetlen szóval is engedélyeztem volna, hogy a gondolataim közé furakodj. Semmi közöd hozzá, hogy miken jár az agyam és miket gondolok - üvöltöttem vele felháborodva. Két értelmes mondatot nem tudtam összetenni. Meg fogom ölni egyszer Zacket, hogy lehet ennyire alattomos és számító? Rohadék. Itt verném szét Zacket, ha nem tudná melyik pillanatba mire készülök. Így tehetetlen és kiszolgáltatott vagyok. Hogy lehet ennyire... ennyire... idióta.

- Te mióta akarod ennyire, hogy Liammel együtt legyek? Neked nem mindegy, hogy mit csinálok? Különben is, egy értelmes ex, ilyenkor ujjong és azon reménykedik, hogy kap második esélyt. Te meg? Nem vagy normális - mondtam neki lenézően, majd felálltam, hogy összeszedjem magam. Menjen csak Zack, ölelgesse meg Liamet, békítse meg. Nem értek én már semmit és senkit. El kell mennem innen, ebben az egyben már biztos vagyok. 

Ugyan ebben a pillanatban jelent meg Ethan a sarkon. Ez is vigyorog. Az összes pasi egy rohadék. Azért élnek, hogy megkeserítsék a nők életét. Milyen könnyű is lenne nélkülük az élet. 

- Ethaneal, nem értem, hogy neked már megint mi közöd van ehez - vágtam csípőre kezeimet. - És az is abszolút az én dolgom, hogy milyen vagyok. Gondolhatod, mennyire érdekel mások véleménye. Mondhatni, egyáltalán. Nem érdekelsz sem Te, sem Zack. Csináljatok és gondoljatok amit akartok, menjetek plakátozzátok ki az iskolát, hogy szakítottunk, hogy újra szabad vagyok - köptem a szavakat megvetően, majd Ethan elé sétáltam. - Te pedig, ha egy kurvának tartassz, mond ki nyugodtan, nem értem miért akarsz annyira óvni mindenkitől. Várj, van egy tippem. Magadnak akarsz. Térj már észhez szerencsétlen. Nőhiányod van, de nem engem kellene folyamatosan egrecíroztatnod, mert akkora egy bunkó vagy, hogy a nők egy éjszakánál tovább nem bírják a közeledben - még végig mértem egyszer a legundorodóbb pillantásommal Ethanealt, majd egy angyali mosoly kíséretében, akkorát húztam be neki ököllel, hogy elrepedt az orrá.

- Na, csá seggfej banda - mondtam lenézően, majd megigazítottam ruhámat és elindultam a Mardekár klubhelyiségébe. Nem tudom hogyan fogok bejutni, de majd megoldom. 

Ahogy leértem, észrevettem, hogy valaki a klubhelyiséggel szembeni ablakpárkányban ül. Liam volt az. Szerencsére.

- Liam - szóltam halkan, majd közelebb sétáltam hozzá és vállára tettem egyik kezemet. - Értsd meg, nem tudsz nekem ártani. Nem lehet, érted? Félvér vagyok, egy másik vámpír nem tud megölni. Főleg nem egy kezdő vámpír - mosolyogtam keserűen, majd hozzábújtam. - De ha elhagysz, azzal megölsz - mondtam halkan, majd lassan odahajoltam hozzá és apró csókot leheltem szája szélébe.