Liam és Brendon

Már szinte a testem hidegnek éreztem. Merev voltam és gyenge... testem mint egy por ami elrohad. Nem akarok ilyen fiatalon a pokolba kerülni. Nem és nem! Mit érek vele? Semmit... még sok dolgom van az életben... ezt tudom! Lehet, hogy farkas is vagyok de a vámpír erősebb és ez által úgysem halok meg... honnan tudom? Állítólag, Jason Montiel volt a nagy apám és ő 650 évig élt. Jó sokáig... Apámban a farkas vér kering nagyon.. amiért hamar meg fog halni. Amikor nyáron találkoztam Biával azt mondta, hogy bennem a vámpír vér kering bennem és ha úgy adódik eljön az a nap amikor megteszi amit kértem tőle. Bia szavai szerint: "Farkas kiontja a vámpírt és így leszel teljes, vérű vámpír.. ha eljön az ideje te leszel a kiválasztott..." Mondom szép mai napig ez a mondat van bennem és most hol vagyunk!? Itt egy sírban és a halálomon vagyok. Szinte már levegőt se kapok és sápadt fehér az arcom. Családom nincs itt, és ez bánt...
Az ellenség örül, ha meghalok. De a szeretteim siránkozni fognak.
Már alszom. Mély álomba merültem.... egyszer mindneki a pokol tornácába, fog kerülni de ott van a legtöbb ismerős. Hirtelen valami furcsa szorongást éreztem... Hirtelen nyitottam ki a szemem, és 2 ismerős szempárral találtam magam szemben.

- Az ígéretem bevégződött... Ideje átvenned azt, amit apád, nem tehetett meg. - Mielőtt válaszolhattam volna, már el is tünt és ekkor Becca borult a nyakamba.
Tényleg az vagyok amit mondott Bianca? Nem akarom elhinni... csak pislogtam kettőt, és furán éreztem magam... Vajon tényleg ennyi volt? Apám vajon mit fog szólni? Komolyan ezt még nem mondom el neki...

- Nyugi, itt vagyok.. semmi bajom.. - Nyugtatgattm, majd felültem a koporsóból és még mindig gondolkoztam Bia szavain... majd meglátjuk mi lesz a többi már csak jövő kérdése. - Rebecca, nem haltam meg. - Adtam puszit a homlokára, akiből csak jöttek a könnyek. Majd ekkor megjelent apám...

- Fiam, minden rendben?
- Őőő... aszzem igen, teljesen jól vagyok. Ha azt nézzük ki ébresztett fel...
- Miért ki?
- Bia.
- Az a nőszemély.. az agyamra megy...
- Pedig rendesnek tűnik.
- Az, de akkor is. Na mindegy. Rebecca... nem hibáztatlak a tetteidért... Illáék után mentem, de szinte sehol nem találtam őket. Nem tehettél, arról hogy pont Christophert, akarta megölni. Te csak védtél. És tudod ezt becsülöm benned. És köszönöm, hogy megmentetted a fiamat is. Kellemeset csalódtam benned. - Kaccsintott Beccára, aki kezdett megnyugodni. - Na gyerekek, nekem mennem kell meglesztek?
- Őőő... asszem meg.
- Oksa, Liam. Aztán vigyázzatok magaatokra, máshogy is.. - Kaccsintott apám én csak vigyorogtam, majd kezet fogtam vele. - Na, sziasztok. Becca te meg nyugodj meg rendben? Nem történt semmi rossz. - Mondta neki, majd hoppanált. Én még gondolkoztam és igazán tudhatnám, hogy mi folyik itt.

- Becca, köszönöm... igazság szerint ha későn találsz meg.. lehet nem élek... - Mondtam neki, majd megcsókoltam és magamhoz húztam. Valahogy most teljesen más vagyok, ha vele vagyok. Szinte önmagamat tudom adni, a nélkül hogy rá játszak. - És ha már a szabályokat nem szeretem, így is el lehet fogadni nem de? - Tettem fel a kérdést, majd össze borzoltem a lány hosszú szőke haját.