Hallgattam amit mond, de nem szóltam közbe. Figyeltem a srácot. Valahogy jól esett a közelsége. Nagyon is. Megnyugtató volt. Ahogy egyre közelebb hajolt, szívem hevesebben kezdett el dobogni. Ezüstszürke tekintetemet ajkai és szemei között járattam. Vágytam a csókjára, de talán nem most. Liam ezidáig olyan volt nekem, mint Ethan. Szinte a bátyám. Ethant nem csókolnám meg, Liamet pedig már megtettem. Miért ne lehetne újra? Ahogy megérintett, kellemes bizsergés futott keresztül a testemen. Hevesen viszonoztam csókját, de ahogy elhúzódott, csak pihegni tudtam. Egyszerűen, vágytam a közelségére. Azt akartam, hogy maradjon itt, és ne hagyjon egyedül.
- Ne sajnáld - mondtam csendesen, majd átfontam karjaimat nyakán és most én csókoltam meg. - Nem használod ki. Nincs semmilyen helyzet - mondtam ridegen, és próbáltam magammal is elhitetni, hogy valóban nem érdekel Zack meg a hülyeségei. Azt csinál amit csak akar, én is élem az életemet. Végülis mi volt köztünk? Néhány kellemesen eltöltött éjszaka? Ennyi. Miért törjem magam, ha igazábólmár nem is akarom őt visszakapni.
- Azt hiszem mind a ketten magányos farkasok vagyunk - vigyorogtam rá, majd az ablakhoz sétáltam és a kőfalnak dőltem. - Szereted a szabályokat? - kérdeztem még mindig fülig érő szájjal. Ebben a pillanatban azonban kinyílt az ajtó és megjött Christopher. Ő meg honnan tudja, hogy hol vagyunk? Miért jött ide? Nem mertem Christopher szemébe nézni, mióta megöltem az anyját. Egyszerűen, mindig úgy éreztem, hogy utál. Hiába mondtaEthan, hogy Chris hálás, akkor is azt vettem ki gesztusaiból, szavaiból, mimikáiból, hogy haragszik rám.
- Chris, mi történt? - kérdeztem, majd lekuporodtam a fal tövébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése