Nem akartam ránézni sem Ethanre, inkább elfordultam. Most nem volt kedvem, találkozni vele. Egyszerűen, nem akartam látni rajta "az én megmondtam" arckifejezést. Különben is, nem Zack tehet róla, hogy Amarilla lelke bele költözött. Valamit ki kell találnom. Nem hagyhatom, hogy Zacknek baja essen. Én csináltam megint hülyeséget. Ha akkor nem Christől kérek segítséget, ha nem kérem, hogy jöjjön, akkor nem történt volna meg ez az egész. Amarilla még élhetne a saját testében. Hülye voltam, be kell mennem Zackhez. Ekkor azonban Liam kézen ragadott, és elkezdett húzni kifelé.
- Beszélnem kell Zackkel. Engedj vissza - kiabáltam a fiúval, de eszeágába sem volt engedelmeskedni. - Liam, vissza kell mennem - rántottam ki kezem szorításából, de ekkor már a Szükség Szobájában voltunk. Nem akartam beljebb menni, tüntetőlegesen nem néztem Liamre. Miért kell engem úgy irányítani, meg vigyázni rám, mintha valami törékeny porcelán baba lennék? Nem tudom megérteni. Ahogy Liam lehúzott az ölébe, megadóan simultam ölelésébe. Már nem is sajnáltam annyira, hogy nem mentem el Zackhez.
- Nem tudom - vallottam be őszintén, majd felnéztem rá és fejemet mellkasára ejtettem. - Az túl sok, hogy járunk. A szeretők, vagy a nyílt kapcsolatban élők ránk a tökéletes megnevezés - vontam meg a vállam.
- Ethan nagyon ellenzi a kapcsolatunkat. Azt a nem létezőt. Nem is tudom, Ethan kivel tudna megbékélni. Maximum azzal aki nem férfi nemű - húztam keserű, gúnyos vigyorra vékony ajkaimat, majd Liamhez fordultam.
- Te hogy állsz Emmával? Láttalak titeket a kviddics pályán a múltkor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése