Zoe

Hitetlenkedve hallgattam történetét. Mi az, hogy élve eltemették? Meg mit jelentsen az, hogy Amarilla lelke ide-oda szálldogál? Hát nekem ez minden esetre nagyon magas. Egy biztos, ha valaki megölte Amarillát, annak gratulálnom kell. Amarilla Darwin mindig is egy olyan nő volt, akivel nem tudtam megtalálni a közös hangot. Talán egyszer, pár percig. Gyűlöltük egymást, de talán soha nem gondolkodtunk el azon, hogy ennek a gyűlöletnek mi is volt az oka. Ott volt Sebastian. Amarilla és Sebastian és a tökéletes párkapcsolatuk. Azért mégsem lehetett annyira tökéletes, ha Seb más lányokkal is lefeküdt, miközben kavart Illával. És tehetek én róla, hogy Sebastian engem választott arra, hogy felcsináljon? Mit változtatott volna a helyzetünkön, ha mondjuk Katharinát ejti Seb teherbe? Semmit, mert akkor is lett volna miért gyűlőlnie. Világéletében szúrta a szemét, hogy együtt voltam Brendonnal. Nem is csodálom, hogy megörült, mikor kidobtam Brendont. Talán ő volt az egyetlen, aki örült a kapcsolatunk végének. Most már mindegy. Teljesen más idők járnak. Brendon a tökéletes apa, mintaképe, én élem a hétköznapjaimat Darren oldalán, Amarilla talán meghalt, ahogy Sebastian is.

Gondolatmenetemből, Liam hangja szakított ki, akinek gúnyosan kacagtam fel kijelentésén.

- Nem kérdeztem, hogy oklumentor vagy-e. Nekem az oly mindegy. Egy vámpírral szemben nem sokra mehetsz varázslatokkal. Azért nem tudtam a gondolataid közé férkőzni, mert vámpír vagy - csóváltam meg lemondóan fejemet, majd végig néztem a srácon. Egyfolytában egy mondat csengett fülemben. Mégpedig, hogy nem megyek vele sehova.

- Tudom, melyik Biancára gondolsz - feszültek meg a név hallatára arcizmaim. Hát Ő még él. Gondoskodnom kellene egy találkozóról, ahol végzek vele. Kétszínű, álnok nőszemély. - Ez az egész akkor is zavaros, de nem is érdekel igazán. Vámpír vagy. Gondolom apád nem volt túl büszke rád, mikor megtudta, hogy az egyetlen drága fiacskája beállt a vérszívók közé - vetettem oda gunyoros hangnemben. A fiú ijedt arcát látva, ismét egy epés kacajt hallattam. - Várj, azt ne mond, hogy nem tud rólad? Te nem vagy normális Liam. Az apádnak különösen jó képessége van hozzá, hogy kilométerekről is megérezze a vámpírokat. Soha egyetlen egy vámpírt sem tűrt meg maga mellett - Itt el is haraptam a mondatot. Nem tudom, hogy mit tud a múltról, de nem kell tudnia, hogy az egyetlen vámpír, akit elbírt viselni maga mellett az én voltam. Kisfiú még ahoz, hogy beleavatkozzon olyan dolgokba, amihez semmi köze. - Szóval, ha megfogadsz egy jó tanácsot, messziről elkerülöd őt. Mert nem lesz abban se neked, de Biancának köszönet, ha ez kiderül. - A fiú riadt tekintetét látva, egy mondattal megtoldottam monológom. - Nem kell aggódnod, tőlem, ugyan nem tudja meg.

Beletúrtam szőke tincseimbe, majd neki támaszkodtam a sziklafalnak.

- Na, jó. Fejezzük be ezt a gyerekes viselkedést. Feladatunk van. Ha akarsz jössz, ha nem, akkor visszamész az iskolába. Nem fogom hagyni, hogy egy ügy kicsússzon a kezeim közül, miattad. Egyszer egy Darwin már ugyis keresztbe tett nekem... - Utolsó mondatomat olyan halkan mondtam, hogy reméltem nem hallotta meg. Mint mondtam, nem kell mindenbe beleütnie az orrát. - Gyerünk - Indultam el a srác előtt, majd előhalásztam a pergament zsebemből, melyre cirádás betűkkel volt felírva a cím. Mutató ujjammal ráböktem a címre, majd Liam kezébe nyomtam. - Itt találkozunk. - Mondatom végén már el is tűntem, és nem sokára már Boston egyik sikátoros utcájában találtam magam.