Ha azt vesszük, valamilyen szintan jogos Christopher kifakadása. De mégsem ő tudott minden egyes megmozdulásáról és cselekedetéről tizennyolc évig Amarillának, hanem én. Fáj neki a múlt. Jó kis gyenge pont. De ha valakinek gyenge pontja van, az már csak vesztes lehet. Hallgattam miket szónokol az édes, tökéletes anyucijáról, majd egy szemforgatással jeleztem, hogy már unom.
- Christopher, elegem van a... - Mondatomat már nem tudtam befejezni, ugyanis nyelvem egyszeriben a szájpadlásomra ragadt. Megölöm Christophert. Egy kis alattomos, féreg. És aki ekkora patkány, nem érdemli még azt sem, hogy egy pillantást vagy átkot pazaroljak rá. Mugli módszerekhez folyamodva fogom legyilkoni Christopher Acerlotot. Vagy mégsem? Jobb ötletem van. Nem leszek gyerek gyilkos. Sikeresen, nonverbális varázslat segítségével hatástalanítottam a gyengécske átkot, majd én szegeztem Christopherre pálcámat.
- Itt a vége a játéknak - mondtam ridegen majd határozottan kikaptam kezéből a pálcáját és egy mozdulattal kettétörtem. - Ennek vége. Most pedig búcsúzz el a lábadtól, és barátkozz meg legújabb barátoddal - Egy könnyed varázslat segítségével, egy tolókocsi gurult be a szobába. Piszkosul elvigyorodtam, majd kimondtam egy magam által kifejlesztett varázslatot. - Affixed! - Talált, ugyanis Christopher fájdalmában összecsulott. Jobb lábában összetörtek a csontjai. És sajnos ezen csak az én varázslataim segíthetnek. Meg kell tanulnia, hogy büntetlenül velem senki nem szórakozhat. - Ugye fáj, Christopher? Ha üvöltessz, nem vagy méltó az Acerlot névre. Férfi vagy az istenit - üvöltöttem a srácra, majd rátartottam pálcámat, és kegyetlenül rideg arccal küldtem felé a Cruciátust. - Ezt az kapja, aki nagyon kihoz a sodromból Christopher. Te akartad. Crucio! - üvöltöttem, majd néztem pár percig míg a fiú szenved a földön. Mikor láttam, hogy elharapta ajkát, és folyt belőle a vér, megszűntettem az átkot és hátrább léptem. Nem szerettem kínozni az újoncokat, de Christophernek muszáj volt tanulnia.
- Így szórakozz velem - mondtam nyugodt hangon Chrisnek, majd egy könnyed pálcaintéssel a tolószékbe varázsoltam. - Reggel visszaviszlek az iskolába! Addig itt maradsz. Szedd rendbe magad! És ez is a mi titkunk marad, Christopher! - biccentettem, majd kiléptem a szobából, és dolgozó helyiségemig meg sem álltam. Ott aztán az első kezembe kerülő tárgyat neki vágtam az ajtónak. Egy whiskey-s üveg volt, mely ezernyi szilánkra hullott szét. Megfogadtam. Annyiszor megfogadtam. Most mégis megtettem. Megkínoztam, egy gyereket!
- Megtettem - üvöltöttem fájdalmasan, majd öklömmel belevertem a tömör faajtóba. Zihlálva döntöttem homlokomat a megviselt faajtónak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése