Rebecca

Végig hallgattam Christophert, de mikor már a végén újabb történetbe akart belevágni, ridegen rákiáltottam a srácra.
- Elég - Többet nem tudtam és nem is akartam hallani. Elegem volt, hogy mindig mindenki azt hiszi, hogy bármit tesz, az nem fog kiderülni. pedig nagyon rosszul hiszik. Liam egy szóval nem mondta, hogy hova is megy. Az egy dolog, hogy anyám nem számol be róla, hogy mit is tesz a hétköznapokon, de hogy Liam eltitkolja előlem, kivel és hova megy Vámpírosdit játszani, hát megint csalódtam. Christopher pedig? Ő is elárult. Zack ugyan úgy. Miért kell minden emberben csalódnom, akikben azt hittem feltételek nélkül megbízhatok? És most megint hazudott nekem. Nem mondott igazat. Senki nem eshet el úgy, hogy így eltörjön a lába. Ráadásul még varázslattal sem lehet segíteni rajta. Ezt nem volt nehéz kitalálni, ugyanis nonverbálisan próbáltam rendbe hozni a lábát, de nem lehetett.
- Christopher, egyet mondj el nekem. Mégis, hogy lehet úgy összetörni a lábadat, hogy még a bűbáj sem segít? - kérdeztem enyhe cinizmussal a hangomban, de utána már le is intettem, hogy maradjon csendben, nem vagyok kíváncsi a további hazugságokra.




- De, mehetünk - mondtam neki, majd lassan végig sétáltunk az emeleten. Egyszer csak egy sötét részre értünk, ahol a dobozok felhalmozva álltak, mindenfelé szakadt könyvek, pennák és megrongálódott, megbarnult pergamenek, melyeket valaki kegyetlenül összegyűrt, majd sietve széthajtogatott. Christopher olvasni kezdett, így én is egy könyvecske után kaptam. Felütöttem a közepén, majd szemeim szinte falták a sorokat:

" Soha nem gondoltam volna, hogy velem ez megtörténhet. Két jó barát, akiknek ugyan az a csaj kellett, jelen pillanatban én. Két helyen nem lehettem egyszerre, így ők önkényesen úgy döntöttek, hogy kipróbálják milyen is ha osztozkodnak. Nem minden pasi tudja el fogadni, ha a barátnője szeretőt tart, de még ennek a bizonyos szeretőnek gyereket is szül. A párom természetesen tudta, hogy a kis srác, aki őt hívja apának, nem is az övé. Nem volt nehéz kitalálni, hiszen semelyikünknek nem voltak vakítóan kék szemei, csak annak a bizonyos harmadik személynek. Még sem szólt. Valami megakadályozta. Talán az hogy szeretett. Most mégis sírva írom a sorokat, hiszen elment. Kijelentette, hogy neki ez csak egy kaland volt, azt csinálok amit akarok, mert itt a vége. Hát, ennek is eljött a napja, hogy Engem kidobtak. Még soha, senki nem tette meg. Tegnap éjjel, ő már csak búcsúzott.
A könyvtárban egyszerűen, nem tudtam választani. De hogy is választhattam volna? Egyszerűen tehetetlen voltam. Még soha életemben nem féltem úgy férfitől, mint ott akkor, kettőjüktől. Féltem a következményektől - jogosan -, féltem tőlük, attól, hogy miért teszik ezt. Megrémisztettek. Főleg a tudat, hogy nem számítottam rá, hogy újabb gyereket akar. Miért tette ezt velem? Már mikor a fiunk megszületett, kikötöttem, hogy nem fogok több gyereket szülni... neki nem. És most kiderült, hogy nem védekezett. Tizenhat éves vagyok és ahelyett, hogy a barátnőének csinálna gyereket, úgy döntött engem ejt, ismételten teherbe. Nem normális... Esküzöm, nem teljesen épeszű ez a vadbarom. Most csak reménykedni tudok, hogy nem következett be. Végülis, egy alkalom nem lehet olyan hatásos. Nem túl nagy az esélye, hogy megfoganjon egy újabb gyerek. Legalább Ő védekezett. Nem akart egy gyerekkel itt hagyni...."



Kiejtettem a kezemből a naplót, ami tagadhatatlanul rá illett anyámra, Sebastianra és Brendonra. Te jó Merlin. Ezek képesek voltak együtt... hárman. Én ezt nem olvasom tovább...
- Ez... ez... anyám írta! Christopher, ezt anyám írta! - kiabáltam, majd zihlálva dobtam le magam a földre a rengeteg napló közé. Mi mások lennének? De ez miért van itt? Anyám naplója, hogy került egy Halálfaló házába?
- Én ezt nem értem Chris, nem értem - ráztam meg fejem, majd néztem segélykérőn a srácra, aki megdöbbenve ült. Időközben ő is elolvasta a napló részletet.