Most mégis hova az istenbe tűnt Liam? Esküszöm, csak kerüljön a kezeim közé és legyilkolom. Esküszöm, hogy addig ütöm, csípem, rúgom amíg él. Miért is tenné azt amit mondok neki? Kizárt, mert egy idióta makacs Darwin. Miután öt hosszú percet várakoztam, Liamre, elindultam a hotel felé ahol szobát béreltünk. Két külön szoba volt, így csak a 613.- as szoba kulcsát vittem el. Majd ha Darwin méltóztatik megérkezni, feltalálja magát. Rövid időn belül, mugli módszerekkel kipakoltam. Nem volt sok kedvem volt idebent üldögélni, így visszavettem bőrdzsekim és magamhoz hívtam a papírokat, amin rajta volt a személy, akire vadásztunk. Gondosan belehajtogattam zsebembe, majd elindultam, hogy sétáljak egyet. A hó még nem esett, de már elég hideg volt hozzá. Szorosan húztam magamon össze a kabátot, de valahogy nem védett a hidegtől. Nem fáztam igazán, de testemet azért egy kisebb hideg hullám járta át. Még nem néztem meg, hogy vajon kiért is kellett idejönnünk, de reméltem, hogy könnyű szerrel kicsináljuk majd és aztán mehetünk is haza.
Mivel semmi érdekes nem volt az utcákon, elővettem a pergament, és még a számat is nyitva felejtettem a döbbenettől, ugyanis Brendon életrajza, adatai és egyéb tulajdonságai voltak a papíron. Nem mertem elhinni. Miért engem és Liamot küldték ide? Egyáltalán, hogy süllyedhetünk idáig, hogy sorban elkezdjük legyilkolni a vérfarkasokat? Csak azért mert mások mint mi, nem élhetnek? Vagy ezt a barbár módszert tőlük vesszük át? Hát komolyan, ez dícséretes. Meg kell találnom Liamet, majd Brendont is. Egyértelmű, hogy nem ölöm meg. Őt nem. De ha én nem teszem meg, más fgoja meggyilkolni. De akkor sem engedhetem. Miért kellene meghalnia? Nem tett semmit. Összegyűrtem a fehér pergament, majd belegyűrtem felsőm zsebébe és feldúltan indultam el, a hosszú utcákon. Már egy órája sétálhattam, mikor egy nagyobb ember tömeghez érkeztem. Próbáltam előrébb tolakodni, hogy lássak valamit. De a végén nem kellett látnom, elég volt hallanom. Kifinomult hallásomnak köszönhetően, hallottam Brendon és Liam beszélgetését.
- Bolond kölyök - mérgelődtem, majd mire kiértem az út mellé, a két verseny auto elrajtolt. Elkéstem. Amilyen gyorsan és feltűnés nélkül tudtam, elhúzódtam egy sikátorba, majd egészen a hegyig hopponáltam. Ahogy kinyitottam szemeimet, éppen az egyik auto a szakadékba zuhant.
- Neeeeeee - sikítottam fel, majd már oda is futottam a füstölgő kocsi roncshoz. Ez Brendon. Merlinem, csak add, hogy ne legyen komolyabb baja. Mikor odaértem, csak egy sötét barlangot láttam, ahonnan kikandikált a vörös Lamborginhi eleje. Ha Brendon meglátja mi történt a kedvenc kocsijával, menten szörnyet hal, az is biztos. Nem kellünk mi ide.
Gyorsan odaszaladtam hozzá, és átfordítottam a hátára, így láthatóvá téve az alatta fekvő srácot.
- Hé, Liam, kapsz levegőt? - Húztam fel ülőhelyzetbe a srácot, majd mikor már kezdte színét visszanyerni, Brendonhoz fordultam
- Brendon, kérlek, Brendon térj magadhoz. Nem adhatod meg a vámpíroknak ezt az örömöt, hogy magadtól elmész. Azt nem engedem, hallod? Nem teheted - suttogtam a férfinak, majd odahajoltam hozzá és mellkasára hajtottam fejem. Egy árva könnycsepp szaladt ki szempilláim alól, de a hófehér szőr pillanatokon belül felitatta.
- Liam, ő az akit meg kell ölnünk. De én nem teszem meg és van egy olyan érzésem, te sem fogod megtenni - nyomtam kezébe az összezsűrt papírt, majd kitapintottam Brendon pulzusát, ami elég gyenge volt.
Mivel semmi érdekes nem volt az utcákon, elővettem a pergament, és még a számat is nyitva felejtettem a döbbenettől, ugyanis Brendon életrajza, adatai és egyéb tulajdonságai voltak a papíron. Nem mertem elhinni. Miért engem és Liamot küldték ide? Egyáltalán, hogy süllyedhetünk idáig, hogy sorban elkezdjük legyilkolni a vérfarkasokat? Csak azért mert mások mint mi, nem élhetnek? Vagy ezt a barbár módszert tőlük vesszük át? Hát komolyan, ez dícséretes. Meg kell találnom Liamet, majd Brendont is. Egyértelmű, hogy nem ölöm meg. Őt nem. De ha én nem teszem meg, más fgoja meggyilkolni. De akkor sem engedhetem. Miért kellene meghalnia? Nem tett semmit. Összegyűrtem a fehér pergament, majd belegyűrtem felsőm zsebébe és feldúltan indultam el, a hosszú utcákon. Már egy órája sétálhattam, mikor egy nagyobb ember tömeghez érkeztem. Próbáltam előrébb tolakodni, hogy lássak valamit. De a végén nem kellett látnom, elég volt hallanom. Kifinomult hallásomnak köszönhetően, hallottam Brendon és Liam beszélgetését.
- Bolond kölyök - mérgelődtem, majd mire kiértem az út mellé, a két verseny auto elrajtolt. Elkéstem. Amilyen gyorsan és feltűnés nélkül tudtam, elhúzódtam egy sikátorba, majd egészen a hegyig hopponáltam. Ahogy kinyitottam szemeimet, éppen az egyik auto a szakadékba zuhant.
- Neeeeeee - sikítottam fel, majd már oda is futottam a füstölgő kocsi roncshoz. Ez Brendon. Merlinem, csak add, hogy ne legyen komolyabb baja. Mikor odaértem, csak egy sötét barlangot láttam, ahonnan kikandikált a vörös Lamborginhi eleje. Ha Brendon meglátja mi történt a kedvenc kocsijával, menten szörnyet hal, az is biztos. Nem kellünk mi ide.
Gyorsan odaszaladtam hozzá, és átfordítottam a hátára, így láthatóvá téve az alatta fekvő srácot.
- Hé, Liam, kapsz levegőt? - Húztam fel ülőhelyzetbe a srácot, majd mikor már kezdte színét visszanyerni, Brendonhoz fordultam
- Brendon, kérlek, Brendon térj magadhoz. Nem adhatod meg a vámpíroknak ezt az örömöt, hogy magadtól elmész. Azt nem engedem, hallod? Nem teheted - suttogtam a férfinak, majd odahajoltam hozzá és mellkasára hajtottam fejem. Egy árva könnycsepp szaladt ki szempilláim alól, de a hófehér szőr pillanatokon belül felitatta.
- Liam, ő az akit meg kell ölnünk. De én nem teszem meg és van egy olyan érzésem, te sem fogod megtenni - nyomtam kezébe az összezsűrt papírt, majd kitapintottam Brendon pulzusát, ami elég gyenge volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése