Zoe

- Hagyj már Liam, nem megyek soova - kiabáltam a sráccal, de rá kellett jönnöm, hogy semmi értelme, ugyanis sokkal erősebb volt, mint én. Hagytam, hogy felkísérjen a hotel szobába. Az elém tett étel látványától is rosszul lettem. Míg Liam elvonult a fürdőbe, kidobtam a kaját, majd lementem az utcára. Már régen besötétedett, és túl sok magányos ember sétált az utcákon. Az első pasast, bevonszoltam az egyik sikátorba, ahol elkábítottam. Sietnem kellett, de ez legalább megnyugtatott. Mikor úgy éreztem, eléggé lehiggadtam, töröltem a férfi emlékeit, majd visszamentem a szobába.

Ahogy visszatelepedtem az ágyra, megint rám törtek a gondolatok, de szerencsére még ugyan ebben a pillanatban kijött Liam a fürdőből. Szavain derűsen elmosolyodtam, de belülről még mindig letört voltam. Ezt Liam nem láthatta, próbáltam minden érzelmet száműzni arcomról, remélhetőleg sikerült is.

- Beszélni fogok Rebeccával. De én már soha többé nem fogok tudni, ugyan úgy nézni Rebeccára. A lányom, nem fogom kitagadni, hiszen én is voltam halálfaló. Senki nem tudja, mert nem a karomra kaptam. De én is beálltam, mert bolond voltam és nem gondoltam át. Akkor még más volt minden. Nekem nem volt gyerekem, nem tartoztam senkiért felelősséggel. Anyám rég nem foglalkozott azzal, hogy mit csináltam. Neki is megvoltak a problémái, és számított rá, hogy az egyik gyereke Halálfaló lett. Aztán hideg vízként érte, mikor Nathaniel és én is beálltunk közéjük. De akkor még más érdekekért harcultunk. Nem csak arra ment ki a játék, hogy világuralomra törjünk, mindenkit legyilkolva, és megalázva. Ma már? Nathaniel hagyja, hogy gyerekeket és nőket öljenek meg. Seb... Ő soha nem hagyta volna, hogy csak azért mert rokonságban álltak egy gyűlőlt fajjal, megöljék őket. Az ő idejében, csak a csata mezőn harcoltak. Mára ez megváltozott. Ők már csak ridegvérű gyilkosok. Nem akarom, hogy a lányom úgy öljön meg gyerekeket, és nőket, hogy azt mondja rájuk, ezek is csak undorító lidércek, vagy növendék korcsok voltak - szavaim végére túl sok emlék rohamozott meg, nem tudtam elterelni őket magamtól. Jason Montiel jutott eszembe. Hiába gondoltam már át ezt oly sokszor, ismét arra a következtetésre jutottam, hogy én vagyok a hibás. Már ezt sem tudtam magamban tartani, valakinek muszáj volt elmondanom.

- Volt rá lehetőség, hogy ne fajuljon idáig a dolog. Csak akkor, aki segíthetett volna ezen, túlságosan is makacs volt, nem volt hajlandó feladni az addigi életét, hogy lefeküdjön egy olyan férfivel, aki megkeserítette a barátai életét. Rengeteget harcoltak egymás ellen. Aztán, mégis csak eljutottak odáig, hogy kötöttek egy alkut. És visszamondta. A lány, visszamondta és nem tudta megtenni. Pedig segíthetett volna. Lett volna lehetőssége megmenteni az egész világot. Nem kellenne küldetésekre járni, nem kellene hagyni, hogy ennyi kis gyermek és nő meghalljon. Érted Liam? Fontosabb volt neki a saját élete, mint a világ sorsa - Utolsó szavaimat, már sírva mondtam végig. Igaz történet volt, csak éppen a szereplőket nem azonosítottam be neki. Így is elég volt, elmondanom, mintha megkönnyebbültem volna. De akkor miért érzem még mindig, hogy rosszul cselekedtem? Nem gondoltam át elégszer. Túl sok volt a kísértés...

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Liam megcsókol. Túl gyengéd volt és édes a csókja, én pedig össze voltam törve és kiszolgáltatott voltam. Nem tudtam ellenálni és szükségem volt valakire.

- Ne - suttogtam mikor elhúzódott, majd átfontam karjaimat a nyakán és én csókoltam meg.