Becca

- Jó - csak ennyit voltam képes kinyögni, aztán legimentált. Először úgy éreztem, hogy menten szétszakad a fejem. 

Hát igen, ez azzal jár, ha valaki nem képes rendesen használni egy varázsigét. Megölöm Christophert.

- Nem engedtem meg - rivalltam rá, mikor befejeződött az erős fájdalom. Felugrottam az ágyról, majd csípőre vágtam kezeimet és durcásan neki dőltem a falnak. 

- Patkány... - gondolkodtam el hangosan, majd ridegen néztem Chrisre. - Aznap hangos kopogtatásra ébredtünk, és kiderült, hogy Zack anyja jött, hogy szóljon vendége érkezett Zacknek. Én nem mentem le rögtön, csak később, de akkor már csak Zacket láttam a helyiségben, és egy férfi kiabálását, ami egyre jobban elhalkult - magyaráztam Chrisnek, miközben bennem összeállt a kép. Ethaneal aznap reggel a Lidérc Kastélyban keresett engem, csak már Zacknek szúrta a szemét, hogy túlságosan is ellenzi, hogy együtt legyünk. Így valahogy ki kellett iktatnia a képből. Kapóra jött neki, hogy tele van szolgákkal így bezáratta. Hát ő a patkány, aki megérdemli sorsát amit kapott. Igen, ezekkel a szavakkal fejezte ki magát Zack, ha jól emlékszem. Miért nem jöttem rá hamarabb? Mi lehet Ethannel? Ki kell őt szabadítanom, muszáj. Miattam került megint bajba. Már azt is tudom, hogyan teszem, csak kell egy kis segítség. Zack, megint elárult. Megint becsapott, pedig akartam bízni benne. Nagyon is akartam, még Ethan heves ellenkezése sem érdekelt. Naív vagy Rebecca Acerlot. Nagyon hiszékeny és naív. 

- Nem érdekel, hogy ki mit mond. Már nem. Miért hiszi mindenki azt, hogy egy gyerek vagyok, aki mások szabályai szerint él? Tévedtek. Döntöttem, és már senki nem tudná megakadályozni, hogy bosszút álljak. Ha eljön az ideje Chris, nem fogom számításba venni, a családi kapcsolatokat. Csak végzek apám gyilkosaival - mondtam neki ridegen, miközben határozottan elfordítottam tekintetemet. Már kezdtem megijedni magamtól, hogy ennyire céltudatos voltam. 

- Menjünk - biccentettem, és kellettlenül hagytam, hogy kivonszoljon a kviddics pályára.

Ahogy vártam, ott volt Zack. Chris is erre számított. Idegesnek látszott, de már csak azt hallottam, hogy rám parancsol és belöki Zacket az öltözőbe. A francba. Az ajtóhoz mentem és ütni kezdtem, de semmit nem ért. Inkább máshonnan közelítem meg a dolgot. Ötletemet megvalósítottam. Egy illúziót készítettem, a hasonmásomat. Azt hittem már soha nem jön ki Chris. Rögtön megragadta az ál-Becca kezét, és húzni kezdte. A kapcsolatot fent tartottam, de beszélnem nem kellett, így talán tovább kitart, a látszólagos énem. 

Bementem az öltözőbe, és megpillantottam Zacket, a falnak támaszkodva. Nem tudtam már megint megbízni benne, nem érdemelte meg.

- McCartey - szólítottam meg a srácot, majd pálcámat felé szegeztem. - Velem jössz - jelentettem ki, és megragadtam a kezét majd húzni kezdtem. - Nem kell tudnod miért, de ha jelentettek neked valamit azok az éjszakák, segítessz - mondtam neki kimérten, és már láttam a kastélyt, ahova igyekeztünk. Még idejében érkeztünk a Lidérc szállás elé, Chris nem volt itt. 

- Mond nekik, hogy engedjenek be. Most - szóltam rá erélyesen, miközben megláttm Christ erre futni, Beccával, aki kezdett egyre átlátszóbbá válni. - Segíts már Zack, Chris nem láthat meg - üvöltöttem rá, és megragadtam a kezét.