Szótlanul hallgattam, amit Darwin mondott. Az nem érdekelt túlzottan, hogy rólam mit gondolt, hiszen az ő véleménye nem ér semmit. Amikor viszont felhozta apámat meg a viszonyait arcizmaim megfeszültek. Nem is értem az anyám mit keres egy ilyen mellett. Persze, mindig azt mondja, hogy szereti, és akit szeretünk, azt a hibáival együtt szeretjük. De Merlinre! Anastacia legnagyobb hibája az volt, hogy megszülte az apámat. Rendeztem a vonásaimat, majd fagyosan szólaltam meg.
- Ha befejezted a gyerekes játszadozást hozd vissza a pálcámat. A Mardekár klubhelységben megtalálsz. Vagy nem. – köptem a szavakat az ágyon fekvő lánynak, majd kiléptem az ajtón és hangosan becsaptam magam után. Zsebre vágott kézzel mentem egészen a klubhelységig ott pedig levágtam magam az egyik kanapéra és mogorván néztem magam elé. Ha ilyen kedvemben vagyok nem ajánlatos zavarni és ezt mindenki tudja is. Néhány per múlva azonban mégis besüppedt mellettem a kanapé és egy szőke leányzó foglalt helyet.
- Ha befogod nem bántalak. – mondta, majd hátradőlt.
- Ha befogod én sem. – válaszoltam.
- Mi bajod van Hemsworth?
- Semmi.
- Ne hazudj!
- Hagyjál Bess.
- Hemsworth!
- Mondom, hogy semmi. – csatt! Felpofozott. Megint. Összeszorított fogaim közt fújtam ki a legetőt majd oldalra fordítottam a fejem.
- Válaszolj.
- Nem. – már épp emelte a kezét, hogy megint megpofozzon, de elkaptam a csuklóját és az ölembe rántottam a döbbent lányt. Nagyot sóhajtottam, majd a vállára hajtottam a fejem. – A nők nem normálisak.
- Akkor te bizonyára nő vagy. – válaszolta gúnyosan mire mindketten felnevettünk.
- Ha nem ütögetnél ennyit, még tényleg bírnálak is.
- Ha nem lennél ilyen idióta, talán én is bírnálak, de az kockázattal jár. – morogta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése