- Jesse... ezt, ezt.. nem akarom elhinni. - Mondtam elcsuklott hangon, és néztem lefele.. - Mielőtt bármit teszek a jövőben, magammal fogok végezni. Esküszöm.. Ha, nem tréfálom meg apát, ha nem megyek utána és nem történik mind ez... akkor még élne. - Minden, minden az én hibám.. Fel alá kezdtem járkálni a szobában idegesen. Alexnek tudom, hogy fáj neki, de mondjuk ő 10 évig nem tudta, hogy Acerlot anyát nem ismerte csak a hallottakból. Elegem van. Elővettem a pálcámat, és egy Avada Kedavrat lőttem a falra meg a Bombardat... Marcus próbált leállítani de nem tudott, mert őt hátra csaptam az ágyra...
- Még is ezt honnan tudod mi történt? - Kérdeztem Marcustól.
- Két idegent láttam a párizsi eiffel tornyon a harmadik épp zuhant lefelé. Mire odaértem már késő volt... Csak álltam és néztem magam elé mint egy idióta... utána, el kellett jönnöm mert, jöttek a zsaruk. Most ha én ott maradok azt hinnék én vagyok a gyilkos... Késsel döfték le... - Mondta, elcsuklott hangon de nem értettem Liam vámpír nem tudott volna segíteni neki? Valamit nem értek de nem akartam elhinni... Dühöngtem, és nem tudtam mit csinálni kirobbantottam a szobánk falát. Jesse próbált leállítani, de basszus.. pont apa.
- Gondolom, anya tette... - Ahogy kimondtam ránéztem Jessere. Alex nem tudja de képes megölni minket is. Viccen kívül és most már csak magunkra számolhatunk. Na jó azért nem, mert itt van Jesse és itt van Rebecca rájuk számolhatunk. Zűrős család, zűrős ügyek.. Ha apa után megyek a toronyhoz talán most is élne de hagyhatott volna az az idióta, utána menni. Marcusra ránéztem akinek fájt hogy elmondta. Istenem már csak Rebecca van hátra. - Jó Jesse lenyugodtam.. engedj el. - Üvöltöttem a tesómra és odamentem Alexhez. - Öcsi, apa nincs többé... magunk vagyunk és Jesse meg Becca. Meg persze a többiek... - Mondtam csendesen kisebbik öcsémnek aki az apját nagyon szerette és el is volt kényeztetve apa által, hehe. Sok régi emlék.
Rebeccával közölni kellene a hírt... de nem tudom ki fogja megtenni. Egy biztos, hogy én beállok apa után halálfalónak és kivégzem az összes Lidércet. Ezt itt és most megfogadom. Nem fog érdekelni senki véleménye minden sötét erőt kinyírok....
- Liam, Rebecca tudja már?
- Nem, még nem.. nem vagyok képes elmondani neki. Nem tudnék a szemébe nézni, hogy az apja nem él... - Nézett rám segélykérően. Jó-jó magamra vállalom, de félő, hogy hisztizni fog. Csak legyen ott Ethan.
- Gyerekek... én, megyek és közlöm vele a rossz hírt. Jesse, nem fogok semit csinálni jó? Kérlek vigyázz öcsire. - Szóltam oda, bátyámnak majd, hoppanáltam a suliba. Persze nyüzsi volt még mindig
Hogy utálom magam mindenért... komolyan, hányok egy wécébe, annyira gyűlölöm. Haladtam végig a folyosón, az arcizmaim megfeszültek és érzelem nem volt rajta elrejtettem a fájdalmamat. Aki rám nézett mind menekült előlem. Most tudnék átváltozni. Ahogy elhaladtam az udvar mellett észrevettem, hogy Zuhog és el áll. Remek. Haladtam a Griffendél, klubhelyiség felé. Megfogadtam soha nem fogom átlépni a Piros-Arany, helyiséget de most még is megteszem.
Ahogy beléptem, pont Ethanel futottam össze biccentettem jöjjön velem. Nem mondtam neki semmit, de jobbnak látta ha nem szól hozzám. Bementünk Becca szobájába, még nem volt bent. Ethan azt mondta perceken belül meg jön. Én leültem az ágyára és pont egy apja-lánya kép volt kirakva ahol mosolyognak és vidámak. Most már nem lesznek azok.
Ahogy vissza raktam a képét az éjjeli asztalra, amikor kinyílt az ajtó. Hátra néztem, a szememben ott tükrözött, hogy sírhatnékom van Beccának meg a jó kedve most fog el szállni.
- Szia.. - Sablonos köszönés, a rossz kedv nincs miről beszélni fajtából. De mivel ezt muszáj elmondani, így próbáltam úgy állni a dolgokhoz. - Rebecca... Sajnálom, de apa... meghalt. - Mondtam, ki lassan a szavakat és lesütöttem a fejem. Ethan oda ment átölelni Beccát, de ő maga sem hitte el, hogy tényleg meghalt.
- Ez csak Vicc, Chris. Ugye? - Kérdezte Ethan.. én meg bólintottam, hogy sajnos nem tényleg meg halt. Komolyan miért nem hiszi el senki? Nem vagyok én tréfa mester aki ezzel tréfálkozik. Beccának megfogtam a két, kezét és belenéztem a szemébe ahol most fájdalmat láttam.
- Még is ezt honnan tudod mi történt? - Kérdeztem Marcustól.
- Két idegent láttam a párizsi eiffel tornyon a harmadik épp zuhant lefelé. Mire odaértem már késő volt... Csak álltam és néztem magam elé mint egy idióta... utána, el kellett jönnöm mert, jöttek a zsaruk. Most ha én ott maradok azt hinnék én vagyok a gyilkos... Késsel döfték le... - Mondta, elcsuklott hangon de nem értettem Liam vámpír nem tudott volna segíteni neki? Valamit nem értek de nem akartam elhinni... Dühöngtem, és nem tudtam mit csinálni kirobbantottam a szobánk falát. Jesse próbált leállítani, de basszus.. pont apa.
- Gondolom, anya tette... - Ahogy kimondtam ránéztem Jessere. Alex nem tudja de képes megölni minket is. Viccen kívül és most már csak magunkra számolhatunk. Na jó azért nem, mert itt van Jesse és itt van Rebecca rájuk számolhatunk. Zűrős család, zűrős ügyek.. Ha apa után megyek a toronyhoz talán most is élne de hagyhatott volna az az idióta, utána menni. Marcusra ránéztem akinek fájt hogy elmondta. Istenem már csak Rebecca van hátra. - Jó Jesse lenyugodtam.. engedj el. - Üvöltöttem a tesómra és odamentem Alexhez. - Öcsi, apa nincs többé... magunk vagyunk és Jesse meg Becca. Meg persze a többiek... - Mondtam csendesen kisebbik öcsémnek aki az apját nagyon szerette és el is volt kényeztetve apa által, hehe. Sok régi emlék.
Rebeccával közölni kellene a hírt... de nem tudom ki fogja megtenni. Egy biztos, hogy én beállok apa után halálfalónak és kivégzem az összes Lidércet. Ezt itt és most megfogadom. Nem fog érdekelni senki véleménye minden sötét erőt kinyírok....
- Liam, Rebecca tudja már?
- Nem, még nem.. nem vagyok képes elmondani neki. Nem tudnék a szemébe nézni, hogy az apja nem él... - Nézett rám segélykérően. Jó-jó magamra vállalom, de félő, hogy hisztizni fog. Csak legyen ott Ethan.
- Gyerekek... én, megyek és közlöm vele a rossz hírt. Jesse, nem fogok semit csinálni jó? Kérlek vigyázz öcsire. - Szóltam oda, bátyámnak majd, hoppanáltam a suliba. Persze nyüzsi volt még mindig
Hogy utálom magam mindenért... komolyan, hányok egy wécébe, annyira gyűlölöm. Haladtam végig a folyosón, az arcizmaim megfeszültek és érzelem nem volt rajta elrejtettem a fájdalmamat. Aki rám nézett mind menekült előlem. Most tudnék átváltozni. Ahogy elhaladtam az udvar mellett észrevettem, hogy Zuhog és el áll. Remek. Haladtam a Griffendél, klubhelyiség felé. Megfogadtam soha nem fogom átlépni a Piros-Arany, helyiséget de most még is megteszem.
Ahogy beléptem, pont Ethanel futottam össze biccentettem jöjjön velem. Nem mondtam neki semmit, de jobbnak látta ha nem szól hozzám. Bementünk Becca szobájába, még nem volt bent. Ethan azt mondta perceken belül meg jön. Én leültem az ágyára és pont egy apja-lánya kép volt kirakva ahol mosolyognak és vidámak. Most már nem lesznek azok.
Ahogy vissza raktam a képét az éjjeli asztalra, amikor kinyílt az ajtó. Hátra néztem, a szememben ott tükrözött, hogy sírhatnékom van Beccának meg a jó kedve most fog el szállni.
- Szia.. - Sablonos köszönés, a rossz kedv nincs miről beszélni fajtából. De mivel ezt muszáj elmondani, így próbáltam úgy állni a dolgokhoz. - Rebecca... Sajnálom, de apa... meghalt. - Mondtam, ki lassan a szavakat és lesütöttem a fejem. Ethan oda ment átölelni Beccát, de ő maga sem hitte el, hogy tényleg meghalt.
- Ez csak Vicc, Chris. Ugye? - Kérdezte Ethan.. én meg bólintottam, hogy sajnos nem tényleg meg halt. Komolyan miért nem hiszi el senki? Nem vagyok én tréfa mester aki ezzel tréfálkozik. Beccának megfogtam a két, kezét és belenéztem a szemébe ahol most fájdalmat láttam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése