Ennyire még soha nem voltam dühös mint most. A saját fiam be állt a vámpírokhoz akiket a legjobban gyűlölök. Mindennél jobban! Már megbántam a szavaimat, és csak elfordultam hogy ne lássam a fiamat ahogy elmegy.
Nem gondoltam végig miket mondok most is csak a düh beszél belőlem.
- Ezt te nem érted. Miért csalódtam volna? Van tökéletes családom akikkel békében élhetek és nem kell attól tartanom, hogy a vámpírok ránk támadjanak. De most mi van!? A fiam is vámpír, olyan lény amit gyűlölök. Tudod, képes vagyok vámpíroknak fájdalmat okozni nem is akárhogyan.... -- Mondtam ridegen de nem néztem Zoéra. Talán megóvta magát, de akkor is sosem fogom ezt beismerni ezt ő is tudja. Most komolyan, mit csináljak ezzel a gyerekkel? Makacs mint én...ekkor, közelebb jött hozzám és megfogta a kezemet. A szemem a gyűrűs ujjára ment, és láttam az eljegyzési gyűrűt, és utána a szemébe néztem. El engedtem a kezét, és elfordultam tőle, hogy egy újabb fájdalom.. Emlékszem hogy szerettem, és talán még most is de akkor is... nem vagyunk azok akik voltak. Elkezdett magyarázkodni, én csak fel emeltem a bal kezemet, hogy nem érdekel a magyarázkodása. Eleget hallgattam, kiskoromban. Nem vagyok már naiv...
- Igen jó az észre vételed, hogy jogos. Én már akkor nős voltam amikor te még kalandoztál vele... Csak egy kis ribanc maradsz semmi több... a számomra ez maradtál. Hogy most hűséges feleség lettél volna mai napig kétlem. - Kimondtam ridegen a szavakat.
Ekkor, emlékeket vetített nekem miket csináltunk végig Illával, hogy szenvedtünk apáék halála után. Drog, Olaszország... Montiel... Az autók... a legutolsó emlék az volt amikor a bálon voltunk és Nate berontott és nekem ugrott, hogy párbajozni akar velem. Azt soha nem fogom elfelejteni. Az volt a jó időszakom, de most? Cseppet sem hiányzik.
Mikor befejezte a vetítést, érzelem nem volt bennem csak ridegség. Amikor kérte, kérjek bocsánatot Liamtól, erre rögtön az lett volna a válaszom hogy nem. De most gondolkozok rajta.
- Zoé, én... - Kezdtem bele, majd megfordultam és rá néztem. - Azért nem teszem meg mert Liamban nincs már ott a farkas vér. Érzem, hogy vámpír. Még ha akarnám sem tudnám neki, azt mondani, hogy bocs fiam felejtsük el. Alexis, ki lesz akadva ezen mert nem fogok tudni kijönni a fiammal ha egy fedél alatt lakunk. Ezt még Lili és érti, mert tudja nem szeretem a vámpírokat ő elviseli hiszen a barátai legtöbbje Vámpír. most a bátyját is kénytelen elviselni. De én nem.. Te más voltál, mert neked a szépséged káprázott el. De... nem tudnám megtenni, hogy bocsánatot kérjek Liamtól. - Fejeztem be csendesen, a szavaim őszinték voltak. Szeretem Liamot és ha megtenném azt hogy be jön a farkaslaktanyába kitudja mikor esünk egymásnak.
Hallottam valami neszt, magam mögött, de nem tudtam mi az. A szemem járkálni kezdett és csak egy gyors alakot kezdtem el látni, és utána csak azon kaptam magam, hogy valaki elkapja a nyakam és, a falhoz taszít. Liam volt az...
Nem gondoltam végig miket mondok most is csak a düh beszél belőlem.
- Ezt te nem érted. Miért csalódtam volna? Van tökéletes családom akikkel békében élhetek és nem kell attól tartanom, hogy a vámpírok ránk támadjanak. De most mi van!? A fiam is vámpír, olyan lény amit gyűlölök. Tudod, képes vagyok vámpíroknak fájdalmat okozni nem is akárhogyan.... -- Mondtam ridegen de nem néztem Zoéra. Talán megóvta magát, de akkor is sosem fogom ezt beismerni ezt ő is tudja. Most komolyan, mit csináljak ezzel a gyerekkel? Makacs mint én...ekkor, közelebb jött hozzám és megfogta a kezemet. A szemem a gyűrűs ujjára ment, és láttam az eljegyzési gyűrűt, és utána a szemébe néztem. El engedtem a kezét, és elfordultam tőle, hogy egy újabb fájdalom.. Emlékszem hogy szerettem, és talán még most is de akkor is... nem vagyunk azok akik voltak. Elkezdett magyarázkodni, én csak fel emeltem a bal kezemet, hogy nem érdekel a magyarázkodása. Eleget hallgattam, kiskoromban. Nem vagyok már naiv...
- Igen jó az észre vételed, hogy jogos. Én már akkor nős voltam amikor te még kalandoztál vele... Csak egy kis ribanc maradsz semmi több... a számomra ez maradtál. Hogy most hűséges feleség lettél volna mai napig kétlem. - Kimondtam ridegen a szavakat.
Ekkor, emlékeket vetített nekem miket csináltunk végig Illával, hogy szenvedtünk apáék halála után. Drog, Olaszország... Montiel... Az autók... a legutolsó emlék az volt amikor a bálon voltunk és Nate berontott és nekem ugrott, hogy párbajozni akar velem. Azt soha nem fogom elfelejteni. Az volt a jó időszakom, de most? Cseppet sem hiányzik.
Mikor befejezte a vetítést, érzelem nem volt bennem csak ridegség. Amikor kérte, kérjek bocsánatot Liamtól, erre rögtön az lett volna a válaszom hogy nem. De most gondolkozok rajta.
- Zoé, én... - Kezdtem bele, majd megfordultam és rá néztem. - Azért nem teszem meg mert Liamban nincs már ott a farkas vér. Érzem, hogy vámpír. Még ha akarnám sem tudnám neki, azt mondani, hogy bocs fiam felejtsük el. Alexis, ki lesz akadva ezen mert nem fogok tudni kijönni a fiammal ha egy fedél alatt lakunk. Ezt még Lili és érti, mert tudja nem szeretem a vámpírokat ő elviseli hiszen a barátai legtöbbje Vámpír. most a bátyját is kénytelen elviselni. De én nem.. Te más voltál, mert neked a szépséged káprázott el. De... nem tudnám megtenni, hogy bocsánatot kérjek Liamtól. - Fejeztem be csendesen, a szavaim őszinték voltak. Szeretem Liamot és ha megtenném azt hogy be jön a farkaslaktanyába kitudja mikor esünk egymásnak.
Hallottam valami neszt, magam mögött, de nem tudtam mi az. A szemem járkálni kezdett és csak egy gyors alakot kezdtem el látni, és utána csak azon kaptam magam, hogy valaki elkapja a nyakam és, a falhoz taszít. Liam volt az...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése