Zoe

Apa és fia. Én nem szoktam veszekedni Rebeccával, de egy biztos, soha nem is tagadnám ki a lányomat. Nem tudna olyat tenni, ami miatt végérvényesen megharagudnék rá. Hiszen én sem vagyok egy angyal és soha nem is voltam. Akkor miért várjam el a lányomtól, vagy éppen a fiaimtól, hogy tökéletesek legyenek. Mondjuk, ha azt nézzük, Damon egy külön világ.   

- Brendon nem teheted ezt - suttogtam csendesen magam elé, majd néztem, ahogy Liam elfut a hotel felé. Beletúrtam szőke hajamba. Nem tudtam, hogy most mit tudnék én tenni. Hiszen Brendon engem is utál. Nem figyelt rám. Soha nem is hallgatott, csak ment a saját feje után. Pár percig még néztem a srác után, aki szapora léptekkel hagyta itt az erdőt. Összefontam magam előtt karjaimat, majd vádlón meredtem Brendonra, aki egy távoli pontra függesztette fájdalmasan és csalódottan csillogó íriszeit. 

- Te nem érted amit mondott vagy mi van veled Brendon? Tudod, miért hibáztatod a fiad? Mert te túl gyáva vagy beismerni magadnak, hogy csalódtál. Így van. Ő vállalta azt amit neked kellett volna évekkel ezelőtt. Ő nem állt ellen. De ha ő nem áll be akkor az ő gyereke tette volna meg. Brendon, ez egy családi hagyomány és soha nem fog félbe szakadni. Benne ugyan úgy teljesül a vámpír és vérfarkas vér is, ahogy egykor Montilben, vagy ... akár benned is. Képes voltál azért kitagadni a saját fiadat, mert beleszületett egy családi átokba? Amiről nem tehet. Emlékszel neked miken kellett keresztül menned, hogy ki tudj szakadni abból a kötelékből? Liam csak megóvta magát a fájdalomtól. Neki nem kellett szenvednie. Kérlek Brendon, nem teheted ezt vele. Liamnek akkor nem volt választása, Bianca tette ezt vele - közelebb sétáltam a férfihez, majd kezemmel megragadtam az övét. Tekintete rögtön gyűrűs ujjamra siklott, melyen ott csillogott az eljegyzési gyűrű. Ahogy pillantásunk találkozott, újra az mérhetetlen csalódottság tükröződött szemeiben, mint mikor... Merlinre, hiszen Brendon azt hiszi, hogy igent mondtam Sebastiannak. Nem tudtam, hogy mit kellene most mondanom. Nem mozdultunk. Se ő se én. - Ez nem az amire gondolsz, én akkor nem... - Szavaim megremegtek, majd kitéptem kezeimet az övéből. Ugyse hinné el. Nem ad már a szavaimra.  

- Tudom, hogy gyűlőlsz Brendon. Nem kérem, hogy ne tedd, mert valahol jogos a gyűlöleted. De hagy emlékeztesselek néhány dologra, amit megtettem Érted és Amarilláért, mikor Ti voltatok hasonló helyzetben, mint most Liam. - Tekintetemet az övébe fúrtam és levetítettem neki azt a napot, mikor Amarillát szoktattam le a drogról, vagy mikor Olaszországban arról beszélgettünk, hogy nem hagyhatja el a testvéreit, vagy mikor Japánba is utána mentünk. Végül a szülei halálát és ahogy képes lettem volna magamat adni azért, hogy ő megmeneküljön. Az utolsó emlékkép mégis az volt, mikor Nathaniel a bálon ránk tört. Ezen el is vigyorodtam, de mikor megszakítottam az emlékek áradatát, hevesen hullámzó mellkassal fordultam Brendonhoz. 

- Kérj bocsánatot a fiadtól... - zihláltam.