Illa

Csak vártunk és vártunk és telt az idő mire ideért. Mona csak idegesen meredt rám, hogy hol a csudában lehet biccentettem neki mindjárt jön.
Így is lett.
- Vigyázz a szavakkal az undorító itt te vagy... - De közben Mona leállított, álljak meg. Csak farkas szemett nézett Sebastiannal én is azt tettem, de a pillantásom most gyülölködő volt. Nem tudom mit tehetnék hiszen annyi éven át hazudott, becsapott és wááá...

Sok mindent mondhatnék és nem tudom hogy jó ötlet e itt ezzel befejezni.
- Ha a gyerekre nézek, téged látlak benne... Hogy elbasztad az életemet de mindegy már. Hiszen már az a múlt és csak sajnáltatom magam. Lelki ismeret nélkül élted az életedet. Én megtettem, de ennek itt a vége. Most mit izélsz? Úgyse látja senki mi történik ezt csak mi látjuk. Nem mindegy, neked hogy most halsz e meg? - Kérdeztem tőle cinikusan, de fogalmam sem volt róla mit is akarok..
vagyis, de Sebastiant holtan látni. Mielőtt válaszolhatott volna Mona leszúrta és lelökte.

- Neee.. - Kiabáltam, de már késő volt. Mindegy nem is lényeges elég ha én tudom rá a választ mert végig legilimentáltam és olvastam a gondolatait. Monara pillantottam akiben egy csepnyi érzelem nem volt és közölte, hogy menjünk.

Én nem tudtam mit csinálni, mert lehet megg gondoltam magam és játszottam az ételel, de akkor is most fájt az a seb ami felszakadt. Ahogy megérkeztünk a kúriába felrohantam a szobámba, és az ágyra vetettem magan, és csak ennyi volt előttem: Mindig szeretni foglak ha nem is mutattam ki...