Már órák óta idegesen fel-le járkáltam a kastélyban. Ki más felelt volna az újoncokért, ha nem én? Igazából, már régen nincs vezetője a halálfalóknak. A rangidős mindig is én voltam Sebastian után, de miután ő elment, nem éreztem méltónak magam, hogy átvegyem a helyét. Ennyivel tartoztam neki. De nekem így is tökéletes volt, mivel én voltam, akihez bárki fordulhatott. Ezért is keresett fel Rebecca a napokban. Rebecca. Az unoka húgom, még alig tizenöt éves és képes volt beállni Halálfalónak, csaj úgy, mint aki miatt nálam járt. Christopher Acerlot. Christopher eltűnt. Immár napok óta várok rá. De ennek itt és most végeszakadt, az én türelmem is véges.
Feltéptem bal alkaromon a sötét selyem inget, majd pálcámat a jegyhez érintettem és egy névre kezdtem koncentrálni. Pár perc múlva már meg volt a pontos tartózkodási hely a srácnak. Magamra húztam fekete csukjámat, majd kisétáltam a kastély elé, és miután megbizonyodtam róla, hogy senki sem látott, hopponáltam.Bostonba érkeztem, egy ritka erdős részre. Először nem tudtam merre is menjek, de aztán gyenge női sikolyt hallottam, így pálcámat előre szegezve, kimért léptekkel haladtam a dulakodás irányába. Pár percig csak értetlenül meredtem az összegyűltekre. Vámpírok, Vérfarkasok és Halálfalók. Hát esküszöm, már csak a Lidércek hiányoznak. Nem emlékszem, hogy bárki is találkozót szervezett volna. Arról biztosan tudnék. Ahogy közelebb mentem, először Zoet vettem célba, aki tehetetlenül állt neki támaszkodva egy fának. Soha nem tudott nyugodt maradni. Vagy csak én ismertem rosszul a saját húgomat. Természetesen arcán, még mindig semmi érzelem nem tükröződött. Ködösen él még emlékeimben, az a két év, mikor kibontakozott. Soha nem tudtam, miért tudott akkor annyit mosolyogni és miért engedte, hogy érzelmei kiüljenek arcára. Ennek már vége. Ismét visszatemetkezett rideg álarcába, melytől már nem tud szabadulni. Szobor szerű arca megijesztett. Nem értettem, hogy mi történt, de ahogy aprónyi ökleit összeszorította, minden vér kiszökött belőlük. Óvatosan sétáltam mögé, majd vállánál magamhoz öleltem. Rémülten, támadásra készen kapta hátra hamuszürke íriszeit.
- Nathaniel - mondta elfojtott hangon, majd a vállamba kapaszkodott és úgy bújt hozzám. Már nem tudtam, hogy mi történt itt. Lehet jobb is lett volna ebből kimaradnom, de egy Halálfaló volt itt, akiért felelősséggel tartóztam.
- Zoe, nyugodj meg. Mi a jó szent Merlinért van itt mindenki? - biccentettem a férfiak felé, majd kicsit eltoltam magamtól, az aprócska lányt.
- Liam Darwin egy vámpír. Brendon ki akarta tagadni, de ezt már éppen megoldottuk. Liammel küldetésen vagyunk. Meg kellett volna ölnünk Brendont. De nem tudtam volna megtenni... Liam sem. Pár percig, mégis a düh elborította agyát és azt hittem megteszi. - Csak hallgattam réveteg szavait. Hát mindenki változik, mindenki máshogyan.
- Mit keres itt Christopher? - kérdeztem a lányt, de szemeimet végig Brendonékon tartottam.
- Most jött. Nem tudom mit keres itt. Egyáltalán miért vagy itt? És Christopher is mit keres itt? - Na, Nathaniel, remek kérdés. Most légy okos.
- Tudod, Christopher beállt Halálfalónak, de ezt nem most beszéljük meg. Christophert elviszem innen - jelentettem ki, majd kézenragadtam Zoet és húzni kezdtem magam után. Pár lépésnyire állhattunk tőlük, mikor hirtelen megtorpantam.
- Elég - üvöltöttem rájuk. Hangom olyan hidegen és vészesen csengett, hogy éreztem, ahogy Zoe megremeg. - Christopher Acerlot. Hogy vetted a bátorságot, hogy minden szó nélkül kihagyj egy gyűlést? Ott kellett volna lenned. Még szerencse, hogy Re... - Muszáj volt elharapnom Rebecca nevét, hiszen Zoe nem tudott, róla, hogy egy ideje a lánya is közénk tartozott. - ... Remek informátoraim vannak. Gondoltál rá, hogy ebben az öt napban több kárt okoztál Christopher, mint eddig bárki bármikor? Felelőtlen kis kölyök vagy. Folyamatosan kaptuk a halál bejelentéseket, miszerint egy tudatlan és ostoba gyerek, jeleket hagy maga után. Nem lesz mindig ott valaki, hogy takarítson utánad. Érthető voltam? - Mondtam ridegen és keményen a fiúnak, majd mikor meg akartam átkozni, amit abszolút megérdemelt volna, éreztem, hogy Zoe lefogja a kezem. Pedig úgy tudtam nem bírja Christophert. - Szerencséd - sziszegtem a fiúnak, majd még küldtem felé egy gyilkos és egy "itt még nincs vége" pillantást. Egy mély levegő után Brendonékhoz fordultam.
- Liam, Brendon. Mi járatban vagytok erre?
Feltéptem bal alkaromon a sötét selyem inget, majd pálcámat a jegyhez érintettem és egy névre kezdtem koncentrálni. Pár perc múlva már meg volt a pontos tartózkodási hely a srácnak. Magamra húztam fekete csukjámat, majd kisétáltam a kastély elé, és miután megbizonyodtam róla, hogy senki sem látott, hopponáltam.Bostonba érkeztem, egy ritka erdős részre. Először nem tudtam merre is menjek, de aztán gyenge női sikolyt hallottam, így pálcámat előre szegezve, kimért léptekkel haladtam a dulakodás irányába. Pár percig csak értetlenül meredtem az összegyűltekre. Vámpírok, Vérfarkasok és Halálfalók. Hát esküszöm, már csak a Lidércek hiányoznak. Nem emlékszem, hogy bárki is találkozót szervezett volna. Arról biztosan tudnék. Ahogy közelebb mentem, először Zoet vettem célba, aki tehetetlenül állt neki támaszkodva egy fának. Soha nem tudott nyugodt maradni. Vagy csak én ismertem rosszul a saját húgomat. Természetesen arcán, még mindig semmi érzelem nem tükröződött. Ködösen él még emlékeimben, az a két év, mikor kibontakozott. Soha nem tudtam, miért tudott akkor annyit mosolyogni és miért engedte, hogy érzelmei kiüljenek arcára. Ennek már vége. Ismét visszatemetkezett rideg álarcába, melytől már nem tud szabadulni. Szobor szerű arca megijesztett. Nem értettem, hogy mi történt, de ahogy aprónyi ökleit összeszorította, minden vér kiszökött belőlük. Óvatosan sétáltam mögé, majd vállánál magamhoz öleltem. Rémülten, támadásra készen kapta hátra hamuszürke íriszeit.
- Nathaniel - mondta elfojtott hangon, majd a vállamba kapaszkodott és úgy bújt hozzám. Már nem tudtam, hogy mi történt itt. Lehet jobb is lett volna ebből kimaradnom, de egy Halálfaló volt itt, akiért felelősséggel tartóztam.
- Zoe, nyugodj meg. Mi a jó szent Merlinért van itt mindenki? - biccentettem a férfiak felé, majd kicsit eltoltam magamtól, az aprócska lányt.
- Liam Darwin egy vámpír. Brendon ki akarta tagadni, de ezt már éppen megoldottuk. Liammel küldetésen vagyunk. Meg kellett volna ölnünk Brendont. De nem tudtam volna megtenni... Liam sem. Pár percig, mégis a düh elborította agyát és azt hittem megteszi. - Csak hallgattam réveteg szavait. Hát mindenki változik, mindenki máshogyan.
- Mit keres itt Christopher? - kérdeztem a lányt, de szemeimet végig Brendonékon tartottam.
- Most jött. Nem tudom mit keres itt. Egyáltalán miért vagy itt? És Christopher is mit keres itt? - Na, Nathaniel, remek kérdés. Most légy okos.
- Tudod, Christopher beállt Halálfalónak, de ezt nem most beszéljük meg. Christophert elviszem innen - jelentettem ki, majd kézenragadtam Zoet és húzni kezdtem magam után. Pár lépésnyire állhattunk tőlük, mikor hirtelen megtorpantam.
- Elég - üvöltöttem rájuk. Hangom olyan hidegen és vészesen csengett, hogy éreztem, ahogy Zoe megremeg. - Christopher Acerlot. Hogy vetted a bátorságot, hogy minden szó nélkül kihagyj egy gyűlést? Ott kellett volna lenned. Még szerencse, hogy Re... - Muszáj volt elharapnom Rebecca nevét, hiszen Zoe nem tudott, róla, hogy egy ideje a lánya is közénk tartozott. - ... Remek informátoraim vannak. Gondoltál rá, hogy ebben az öt napban több kárt okoztál Christopher, mint eddig bárki bármikor? Felelőtlen kis kölyök vagy. Folyamatosan kaptuk a halál bejelentéseket, miszerint egy tudatlan és ostoba gyerek, jeleket hagy maga után. Nem lesz mindig ott valaki, hogy takarítson utánad. Érthető voltam? - Mondtam ridegen és keményen a fiúnak, majd mikor meg akartam átkozni, amit abszolút megérdemelt volna, éreztem, hogy Zoe lefogja a kezem. Pedig úgy tudtam nem bírja Christophert. - Szerencséd - sziszegtem a fiúnak, majd még küldtem felé egy gyilkos és egy "itt még nincs vége" pillantást. Egy mély levegő után Brendonékhoz fordultam.
- Liam, Brendon. Mi járatban vagytok erre?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése