Rebecca

Liam segítségével, sikeresen kitámogattuk Ethant a kastélyból. Meg kellett hagyni, piszkosul rosszul festett. Pedig siettünk, annyira siettünk. Ahogy Ethant leültette Marc egy széles sziklára, már vissza is akart menni. Se kedvem, se erőm nem volt, hogy vitába szálljak vele. Adtam egy csókot szájára, majd elsuttogtam egy "vigyázz magadra" - t. Ezután már csak figyelhettem, ahogy a srác sziluettjét elnyeli a sötét kastély árnyéka. Pár percig meredtem a semmibe, majd odasétáltam Ethanhez és leültem mellé. Pár percig nem néztem rá. Nem tudtam mire számítsak. Megértettem volna, ha a tetteim miatt meggyűlöl és azt mondja, hogy soha többé nem kíváncsi rám. De fájt volna. Nem bántam meg, amit tettem. Soha nem is fogom. Nemes cél érdekében cselekedtem úgy, ahogy. Megbosszulom apámat.

- Ethan, én nem haragszom rád. De ha te azt mondod, hogy nem tudsz a közelembe lenni a Sötét Jegy miatt, nem ítéllek el. Ha ezek után már nem tudsz megbízni bennem, vagy nem akarod, hogy az unokatestvéred legyek, megértelek. Ezt őszintén mondom neked. Csak erről ne szólj senkinek. Apáádnak se, se anyámnak. Anya megölne miatta. Ő nem érti meg - mondtam csendesen, majd válaszára várva, előkaptam pálcámat és egy ügyes varázsigével térdét helyre raktam, majd egy következő igével felmelegítettem és megszárítottam ruháit.

- Jobb így? Ha nem bánod, visszaveszem a talárom, mert nincs valami meleg - mosolyogtam rá kedvesen. - Visszajössz velem? Nem fogok ölbetett kezekkel ülni itt. Lehet, hogy Liamet is elkapták, bent van Christopher és ráadásul a legjobb barátnőm is. Valakitől segítséget kell kérnünk, egyedül nem fog sikerülni - magyaráztam Ethannak. Mikor végre sikerült abbahagynom a fel-alá járkálást, eszembejutott valaki. - Damon - suttogtam a srác nevét.

- Figyelj Ethan - álltam meg előtte, kezeimet tördelve. - Vissza kell menned. Lemész a Mardekár klubhelyiségébe és megkeresed Damont. Tudom, nem bírjátok egymást, de tegyétek meg kivételesen Christopherért, Liamért és Kiaráért. Mond meg Damonnak, hogy Kia bajban van, biztos, hogy segíteni fog. Én bemegyek, meg kell keresnem Christophert és Liamet. Kérlek, menj Ethan. Tedd meg a kedvemért - néztem rá esdeklően, majd megszorítottam egyik kezét. Mikor tudatosult bennem, hogy az ő pálcáját elvették és valószínűleg megsemmisítették, előkaptam az enyémet és átnyújtottam neki. - Nagyobb szükséged lesz rá, mint nekem. Mardekárosok közé kell menned - próbáltam arcomra csalni egy halovány mosolyt, de az aggodalom és a féltés minden más egyéb érzelmet elnyomott a szívemben. - Siessetek - Öleltem magamhoz a srácot, majd megvártam amíg Ethan eltűnik a sötét erdőben.

Ugyan azon az úton indultam, mégis máshova érkeztem. Nem értettem. Lehet, hogy eltévedtem. Sőt. Biztos, hogy eltévedtem. Ahogy mentem tovább, egy szűk folyosóra érkeztem, ahol sziklák hevertek szana-széjjel a földön. Az így is keskeny járatot teljesen eltorlaszolta. A koromsötétségben, vámpír képességeimnek köszönhetően sikerült felmérnem helyzetemet. Mégsem tudtam merről jöttem ugyanis mögöttem háromfelé vált el a folyosó. Remek. Most itt ragadtam. Valaki csak megtalál, vagy nem. Fáradtan huppantam le az egyik sziklára. Ahogy leültem, már pattantam is fel, ugyanis valaki egy elfojtott nyögést hallatott.

- Christopher - sikkantottam fel, majd megpróbáltam lelökni róla a hatalmas követ, de az meg sem mozdult. - Tarts ki, kérlek tarts ki Chris - könyörögtem neki, majd kezembe vettem hideg kezeit, melyek sötétkék foltosak voltak a zúzódásoktól. Pár könnycsepp indult útjára szememből, majd kínzó lassúsággal végig peregtek arcomon. - Ne hagyj magamra Christopher, nem adhatod fel, értetted?