Legszívesebben én is ott maradtam volna Liammel. Féltettem, még akkor is, hogyha tisztában voltam vele, hogy vámpír. De hisz egy vámpírt is meg lehet ölni. Nem akartam otthagyni, de miután megcsókolt, tudtam mennem kell. Christophert nem hagyhatom magára, Liam pedig jól van. Még jól van. Na, ilyenekre nem is gondolok. Meg fogja tudni védeni magát. Besélgetésükre csak megcsóváltam a fejem, majd még vetettem egy féltő pillantást Liamre, és elindultunk vissza felé. Még szerencse, hogy jó felé jöttünk. A kastély felé nem szóltunk egymáshoz. Itt nem üvöltözhetek vele. Talán nem is kellene. Az a baj, hogy amilyen önfejű, nem fog érteni a szép szavakból, akkor pedig hiába jártatom a számat. Az iskolában egyenesen a Griffendél klubhelyiségbe indultam, onnan pedig a szobámba. Chris száját húzogatva ugyan, de követett. Ez is elég volt, hogy tudjam, most mennyire szégyelli magát. Nagyon helyes, már ideje lenne észbekapnia. Szórtam a szobámra egy hangszigetelő bűbájt, majd ridegen meredtem Christopherre.
- Ez annyira nem vall rám - csóváltam meg fejemet, majd gunyoros vigyort varázsoltam ajkaimra. - De mivel Ethan nincs itt, hogy helyre tegye azt a hülye fejedet, nekem kell kézbe venni a dolgokat - mondtam neki ridegen és arcom is minden egyes szó után egyre jobban megkomorodott. - Nem kértem soha, hogy számolj be minden egyes lépésedről, nem kértem, hogy mond el mit csinálsz, mikor egész éjjel kimaradozol a kastélyból, vagy mikor egy egy fekete csukjás alakkal látlak az iskola parkjában, majd el is tűntök, mint a kámfor. Én is utálom, ha számonkérnek. De én legalább nem csinálok semmit, ami meggondolatlanság lenne - magyaráztam határozottan monológomat. Még jó, hogy Ethan nem hall, mert biztos bele tudna kötni, jó néhány légből kapott kijelentésemre. - De ha neked az kell, hogy valaki éjjel-nappal a nyomodban legyen és ne hagyjon neked magánéletet, akkor megteszem Chris. És most nem viccelek. Ha mégegyszer valamiféle hülyeséget csinálsz, aminek beláthatatlan következményei lesznek, szerzek egy bilincset és magamhoz láncollak - fenyegettem meg a srácot, majd ledobtam magam mellé. - Gondolj bele, nem lenne egy olyan perced sem, amiről nem tudnék. Megértettük egymást? - emeltem rá ellentmondást nem tűrően szemeimet, majd elterültem az ágyon. - Jól csináltam? - nevettem el magam a végére. Egy biztos, legszívesebben megvertem volna Christ, amiért mindig bajba sodorja magát, de magamról is nagyon jól tudtam ezt. Miért büntetném meg azért, amit én is elkövetek? - És, milyen halálfalónak lenni? Én élvezem, habár sokan ez miatt megvetnek, köztük Ethan is, mert nekem ne mondja, hogy percek alatt megváltozott a véleménye. Ugysem fog elfogadni. Mert gyűlöli a halálfalókat. De ma nagyon jól esett, hogy azt mondta, hogy ezért nem fog elítélni.
- Egyébként miért nem szóltál nekem is, ha már Nate drága elmondta, hogy én is Halálfaló vagyok? - vontam fel szemöldököm, majd az ablakhoz sétáltam.
- Kérdésedre pedig válaszom, hogy azért ezzel is lásd, ma azt teszed amit én mondok - nyújtottam rá pimaszul nyelvem, majd vártam válaszát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése