Rebecca

- Mi lenne, ha nem vágnál bele folyamatosan a szavamba? Értékelném, ha legalább egy mondatot anélkül végig mondhatnék, hogy te is belekotyogsz - rivalltam rá a srácra, majd kijelentését hallva, miszerint nem lennék jó anya, felkaptam egy hatalmas arany díszpárnát, és amekkora erővel csak tudtam, hozzávágtam. Hát, mondhatni, meg se érezte.

- Ki mondta egyáltalán, hogy akarok anya lenni? Én nem leszek anya. Nem kellenek nekem gyerekek. Gondolj bele, csak a baj van velük. És ha fiúk, akkor még inkább. Meg se lehet nevelni őket. Így gyerekek nélkül pedig élhetem nyugodt életemet, nincsenek kötelességeim és szabad vagyok - éreztem, hogy szavaim szívemből szóltak. Ha valamit, akkor ezt biztosra, tudtam, hogy én nem fogok gyereket szülni. - Majd Jesse-nek lesznek gyerekei. El tudom képzelni tíz év múlva őt, három lurkóval. De hogy magamat, hát még ha harminc évet rászámolok, még akkor is ugyan ezt a fiatal lányt látom, akinek nincs semmi problémája, csak hogy péntek este milyen ruhát vegyen fel a partyra, ahova hivatalaso - magyaráztam neki, majd arcát kezdtem tanulmányozni.

- Figyelj, bírsz olyan erőkkel, amikről valljuk be őszintén, semmit nem tudsz. Irányítani sem vagy képes őket. Hát akkor meg? Egy ilyen képesség rád sokkal veszélyesebb, mint az ellenségedre nézve. És te is tanuja lehettél, hogy milyen vadállatok ezek a vámpírok. Állítólag, anyát is itt változtatták át. Nem tudok so kmindent a múltjáról, nem szeret beszélni róla, mióta apa meghalt. Azt hiszem, magát okolja a történtek miatt. Szerintem beszélned kellene vele. Tudom, hogy semmi kedved visszaemlékezni, mi is történt azon az éjszakán, de hidd el, sokkal könnyebb lenne. Nem hihetitek azt, hogy mind a ketten hibásak vagytok. Én nem voltam ott, mikor apa meghalt, de talán nem bírtam volna végig nézni. Az én emlékeimbe mindig vigyorgósan, gúnyosan és gondok nélkül él Sebastian képe. Talán ezért is örülök neki, hogy az utolsó napokban, mikor már a háború elkezdődött, nem találkoztam vele. Visszatérve anyámhoz, őt is elrabolták, sőt Ethan anyját is. Azt mondta valami sötét kastélyba vitték, de inkább egy barlangra hasonlított. Őt itt változtatták át. Örülök, hogy Ethant sikerült kihozni onnan. Meg persze téged is - suttogtam csendesen, majd magamhoz öleltem és az ajtóra meredtem. Valami nem volt rendben. Mintha hallgatóztak volna, mert a kilincs többször is megmozdult. Jeleztem Chrisnek, hogy maradjon csendben, majd az ajtóhoz sétáltam és határozott mozdulattal kitártam. Állításom beigazolódott, ugyanis Ethan állt az ajtóban.

- Miért nem beszéljük meg vele, hogy is viszonyul ezekhez a dolgokhoz? - kérdeztem Christ, majd behúztam az ajtón. - Sikerült beszélned Damonnal?