Zoe

Abigail és az Ő nagyszerű ötletei. Komolyan, az a nő, egyszerűen nem normális. Hogy gondolta, hogy majd én viszek magammal egy újoncot? Egy új vámpír ne járjon küldetésre, mert még a végén baja esik és akkor majd hallgathatom, hogy nem voltam elég körültekintő, nem figyeltem rá eléggé és stb. A saját gyerekeimet nem vittem még magammal küldetésre. Miért pont egy új fiút kell pesztrálgatnom? Remek. Isteni lesz. Remélem azért nem teljesen tudatlan és szerencsétlen a srác.

Egy kisebb bőröndbe pakoltam néhány cuccot, természetesen csak a legszükségesebbeket. Nálam a legszükségesebbek közé tartozott a smink készletem, a tisztálkodó szereim és még néhány ilyen kacat, amit Darren soha nem értett meg, miért kell magammal hurcolgatnom. Ki tudja, mikor mire lesz szükségem. Miután sikeresen összezsugorítottam csomagomat, a szekrényem elé léptem, majd a már előre kiválasztott ruhákat vettem elő. Férfi lesz az ügyfelünk, ha minden igaz. Valakinek le kell vennie a lábáról, mert kétlem, hogy a srácnak sikerül majd elbájolnia. Azt azért nem értem, hogy a nevét miért nem tudhattam meg? Se a korát, se semmit. Csak annyit mondott el, hogy nem régen lett vámpír és férfi. Az információ túladagolás miatt, még azt sem tudom, hogy néz ki, csak, hogy lent fog várni a kapunál.

Amilyen gyorsan csak tudtam magamra kaptam egy sötét, szűk farmert, valamint egy hosszított, kötött garbó felsőt, mely sötétzöld színben simult kecses alakomra, valamint egy széles övet csatoltam csípőmre, mely fekete volt, akárcsak magasszárú csizmám és bőrdzsekim.

Gyűlöltem, ha valaki késik, természetesen rajtam kívül. Már percek óta ide-oda sétálgattam a barlang szája előtt, de nem jött senki. Unottan neki dőltem a sziklafalnak, háttal állva az útnak. egy biztos, ha a srác nem ér ide, három percen belül, egyedül megyek és nem fog senki sem érdekelni. Nem vagyok babysitter. Egy biztos, Bostonba kell mennünk, ami nem itt van. Jó lenne elindulnunk. A vámpírok mostanában, túl sok sötét üzletet kötöttek. Halk lábdobogást hallottam az út végéről, így lassan megfordultam. Nem akartam elhinni, hogy ki is áll ott előttem. Ez... ez lehetetlen. Egyszerűen, az... képtelenség. Mit keres itt Liam Darwin, mint vámpír! Na, őt aztán nem viszem magammal sehova. Különben is, Brendon miért nem szólt róla, hogy a fia vérszopó lett? Nem, ez csak egy félreértés lehet. Ő nem vámpír. Biztos csak erre felé kirándul és... az nem lehet, hiszen ide nem jöhet akárki.

- Liam, milyen kellemes meglepetés - mosolyogtam derűsen a srácra. - Mi járatban vagy erre? Csak nem eltévedtél? Szívesen visszakísérlek az iskolába - Már el is indultam a fiú felé, de ahogy közelebb értem, tisztán éreztem a vámpír szagot. Legszívesebben ledobtam volna magam a földre és ott kezdtem volna toporzékolni és hisztizni. De nem tehetem. Kitágtottam pupilláimat, majd a fiú elméjébe akartam hatolni, de egyszerűen nem tudtam. Vámpír. Marcus Liam Darwin, egy vámpír. Te jó Merlin, az meg, hogy lehet?

- Figyelj Liam, ez most csk valami rossz tréfa, ugye? Mond, hogy nem vagy vámpír - sétáltam Liam elé, majd végig mértem a srácot, aki nagyon hasonlított az apjára. De Brendon nem volt vámpír! - Ezt muszáj megmagyaráznod.